Napi evangélium

Felhasználók

Oldalainkat 14 vendég és 0 tag böngészi

ÜNNEPI SZENTMISE

2018. október 14-én a Tiszaújvárosi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban  ünnepi szentmisére került sor. 

Ezen a vasárnapon ünnepeltük templomunk búcsú napját, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepét, és a templom felszentelésének 25. évfordulóját.

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöttük Dr. Ternyák Csaba Főtisztelendő és Excellenciás Érsek Urat és a meghívott plébánosokat, vendégeket és híveket.

KÉPEK MEGTEKINTÉSE



 

A hit közös vezérfonalán


Mozgalmas napokat él most át városunk új római katolikus plébánosa, Pásztor Pascal. Az atya szeptember elsejétől teljesít szolgálatot egyházközségünkben.

Egerből érkezett, a Fájdalmas Anya plébániáról, most ismerkedik a várossal, a gyülekezettel, az iskolával.
- A felvidéki Nagymihályon születtem - mondja Pascal atya -, 1996-ban szenteltek pappá. Két bátyám van, akik szintén papok, és amikor ‚87-ben érettségiztem, utána Seregély érsek úr felvett a szemináriumra. A rendszerváltás után természetesnek tűnt, hogy Egerben kezdem a tanulmányaimat. Röviden ez a története annak, ahogy eljutottam a szentelésig.
- Merre vezetett utána az útja?
- Az első kápláni helyem Kazincbarcikán volt, három évig tartott ez az időszak, nagyon a lelkembe zártam az ottaniakat, és azt hiszem, hogy ők is engem. Sok mindent a mai napig ahhoz a közösséghez hasonlítok. Sok fiatal volt, családok, jó közösség. Onnan Sátoraljaújhelyre kerültem, ahol örömmel vettem részt a katolikus iskola életében, az indulás utáni folyamatban. Ezt követően Ózdra kerültem egy évre, majd onnan az első plébánosi helyemre, Pácinba, ahol még kilenc kisebb település tartozott a plébániához. Itt három évig voltam, majd Jászalsószentgyörgyre vitt utam. Ott még másik két település tartozott hozzám a kezdetekben, majd az egyik helyre érkezett egy atya, úgyhogy két településen voltam 11 évig. Majd 2015-ben Egerben a Fájdalmas Anya templomban voltam plébános, 2016-ban megkaptam hozzá Felsőtárkány, Felnémet, illetve Szarvaskő településeket és most szeptember 1-jével Tiszaújvárosba kerültem. És ettől a pillanattól tiszaújvárosinak érzem magam.
- Milyenek az első benyomásai városunkról, rólunk?
- Nagyon pozitív, szeretném megköszönni mindenkinek a szeretetteljes fogadtatást, akár a vasárnapi szentmisén, illetve előzőleg a nehéz fizikai pakolás közepette. Tiszaújvárosról annyit mindenképp szeretnék elmondani, ami érdekes, hogy a Jóisten a lelkemet úgy irányította, hogy amikor kispap koromban megtudtam, hogy itt épült egy új templom, akkor valami képeslapon megnéztem és nagyon tetszett. Aztán később káplánként a kollégáktól hallottam, hogy van itt egy induló lelkes fiatal közösség, ennek a jónak a hallatán, amikor mentem az autópályán és láttam kiírva, hogy Tiszaújváros-Nyékládháza, mindig elimádkoztam ezért a városért - most már 20 éve - egy miatyánkot. Így amikor érsek úr erre kért, akkor örömmel mondtam rá igent, annak ellenére, hogy Egerből három év múlva nem volt könnyű eljönni lelkileg.
- Tiszaújvárosban két egyházi iskola is működik, Ön szerint mi a mai világban a jelentősége, szerepe a vallásos nevelésnek?
- Szívügyem az iskola, nagyon örülök, hogy Tiszaújvárosnak van katolikus iskolája. Részben a társadalom részéről komoly igény van erre. A hit belülről fakad, az emberek nagyon keveset tudnak, vagy másként tudnak a hitről, mint ahogy kellene tudni. Ennek a hiányát a felnőtt generáció érzi magában és a gyermekeik számára fontosnak tartják - még a nem annyira hívők, nem isten útján járók is - , hogy talán a keresztény kultúra miatt többet tudjanak róla. De nagy többségük hit szempontjából közelíti meg, és azt várja tőlünk, hogy a gyerekeket megóvjuk mindenféle társadalmi szellőtől, ami esetleg rossz irányba vinné őket. Az iskola tartása és lelkülete azt sugallja a gyerekeknek, hogy imádkozzanak a családjukért, tanáraikért. És nyilvánvaló, ha valaki valakiért imádkozik, azzal valamilyen lelki rokonságban van, nem csak a családban. A szülők biztosak lehetnek abban, hogy ha távol kerül a gyermekük, és este imádkozik a szüleiért, akkor rossz úton nem jár. Fog róluk gondoskodni, fog rájuk gondolni, szeretettel, hálával. Nem szűnik meg a kapcsolatuk azzal, hogy felnő a gyerek, mert az isten közöttük van kapocsként.
- Vannak-e tervei, elképzelései a jövőt illetően?
- Véleményem szerint komoly lehetőség a plébánia közösségi terme. Nagyon fontosnak tartom, hogy szívesen jöjjenek az emberek, akár egy előadásra, akár közös imádkozásra, hogy tudjanak egymással beszélgetni, barátkozni. Az mindenképp terveim között van, hogy a meglévő közösséget erősítsem, gyarapítsam, talán mások is kedvet kapnak. Tisztában vagyok vele, hogy a lelkileg és szellemileg igényes embereknek nem sok lehetőségük van, még egy nagyobb városban sem mindenféle programok mellett arra, hogy sokan ismerjék egymást, tudjanak egymásról, segítsenek egymáson, vagy egyszerűen csak beszélgessenek egy közös vezérfonalon, a hit fonalán.
Fodor Petra

Forrás:Tiszaújváros ,Krónika

Karitász csoport alakult

   

November 17-én megalakult az egyházközség Karitász csoportja. Árvai Ferenc atya vetítéssel egybekötött tájékoztatást adott a Főegyyházmegyében működő Karitász tevékenységéről és irányt mutatott a plébániai Karitász csoport megalakulásához. Dr.Mata István plébános az újonnan megalakult csoport vezetésével Bolgár Tamás István lelkipásztori kisegítőt bízta meg. Karitász tagok lettek: Obritovics Mária, LénártBalázs, Garami Lászlóné, Nagy Jánosné, Andrássy Istvánné, Mag Józsefné, Barkóczi Istvánné, Farkas Gáborné, Munteanu Emilia, Iván Béláné, Veres Béláné, Papp Józsefné, Szilágyi Ferencné, Nyárádi Miklósné, Pecze Sándorné, Baróczi Annamária, Szabó Katalin, Balogh Józsefné, Balogh Attila 

Egyházközségünk Karitász Csoportja december hónapban tartós élelmiszerrel szeretne támogatni rászoruló családokat. Ennek megvalósításához kérjük a kedves hívek anyagi támogatását. Az összegyűlt adományokból mi fogjuk megvásárolni az élelmiszert, így minden család azonos támogatásban részesül.  Adományokat fogadunk a plébánián, vagy  hátul a padok mögött lévő perselyben. Kérjük, gondoljunk azokra, akiknek gondot okoz, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra.

képek megtekintése

 

 

 

Bérmálás az Irgalmasság vasárnapján

   

      Kettős ünnep volt templomunkban április 23-án, vasárnap. Dr. Ternyák Csaba az Egri Főegyházmegye  érseke ünnepélyes szentmise keretében húsz fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A zsúfolásig megtelt templomban az érsek az ünnepeltekkel, a hívekkel együtt imádkozva az Irgalmasság Vasárnapjáról is megemlékezett. Szentbeszédében elsősorban a bérmálkozó fiatalokhoz szólt. Arra kérte őket, hogy legyenek mindig hűek a hitükhöz, járjanak a krisztusi úton, tartsák meg életük során, bármilyen körülmények között is, az isteni parancsokat. Az idei év bérmálkozói voltak: Balla Márton, Bartal Gábor ,Bártfai Csenge,  Bártfai Zsombor, Bodnár Kitti, Dudás Adrienn, Ferencz Zsolt Tamás, Gyurcsik Petra, Hegyi Dániel, Kiss Édua Korinna, Kósa Ádám, Nagy Balázs, Nemes Noémi, Pék-Szentgyörgyi Ádám, Prókai Balázs, Sztrohár  Eszter, Tokaji Marcell, Tóth Botond, Tóth Georgina.

képek megtekintése

 

Lelki nap Gál Péter atyával

   

Március 18-án, a böjti készülődés harmadik szombatján látogatott el hozzánk Gál Péter atya, író, az idén 100 éves pécsszabolcsi egyházközség plébánosa.  10 órakor 80 hívő várta őt a parókia közösségi termében, többen talán nem is fértünk volna el. Péter atya egy rövid köszöntőt, éneklést és közös imádságot követően tartotta meg a lelkigyakorlat első előadását. Bevezetésképpen Antiochiai Szent Ignácról beszélt, az ő hitéről, amely ahhoz is erőt adott neki, hogy vállalja a mártírhalált a római Circus Maximusban Kr. után 110-ben. 
 

Péter atya első előadásának központi témája Jézus, a szabadító volt. Az atya a saját szolgálatából vett, meghökkentő történetekkel illusztrálta, mi mindentől szabadít meg minket Krisztus. Elsősorban a bűntől, de feloldoz a tévelygésből, a hamis tanok béklyóiból, az okkultizmus hatásai alól is. 
 

Péter atya az első előadás végén feltette a kérdést: ki a tanítvány? Ki tekinthető Jézus követőjének? Úgy véli, hogy az, aki nagyon szereti Krisztust, hajlandó felvenni a keresztjét és vállalni érte a szenvedést.  Ehhez kapcsolódóan mesélt a sokat szenvedett fehér vértanúról, Galgóczy Erzsébetről. 
 

A három órakor kezdődő második előadáson folytattuk az elmélkedést arról, ki tekinthető Jézus tanítványának? Mi vajon tanítványok vagyunk-e?  Vállaljuk, illetve elfogadjuk-e a szenvedést Őérte? Miért szenvedünk egyáltalán? 
Péter atya tanítása szerint a bűn az oka minden szenvedésnek. A szenvedő ember pedig többnyire lázad és Istent okolja a szenvedésért. Az atya viszont azt kérdezi: miért Istent tesszük felelőssé a szenvedésünkért? Hiszen a szüleinket sem kárhoztatjuk testi bajainkért. Miért nem az ördögöt hibáztatjuk? Istentől nem származik rossz, és az ember nem Isten játékszere. Az a szenvedés, amelyért Istent okoljuk, kárba veszett. Az a szenvedés viszont, amelyben felismerjük a próbatételt és keresztként fogadjuk, Istennek felajánlva imádsággá változik, és az üdvösségünket szolgálja. 

 

A második előadást beszélgetés és szeretetvendégség követte, a híveknek gyónásra is volt alkalma. 
A szentmisén Péter atya prédikált, és a misét követő szentségimádást is ő celebrálta. 

 

A vasárnapi szentmise előtt került sor a harmadik előadásra, melyben folytattuk az elmélkedést a szenvedésről. Péter atya ismét Galgóczy Erzsébetet, „Erzsikét” idézte, aki szerint a Jézusnak imaként felajánlott szenvedés mellett a szentáldozás is elengedhetetlenül fontos. Ennek igazolására Péter atya egy újabb, a saját szolgálata során tapasztalt esetet mesélt el egy paranoid-skizofrén emberről, akit a templomba járás és a szentáldozás útján szabadított meg Jézus a betegségből. 
 

A szenvedés értelmét négy tételben foglalta össze az atya. 
Az Ószövetségben is szerepel: a szenvedés elfordíthat minket a bűntől. A szenvedés megtanít bennünket odaátra várakozni. A szenvedést mindig valami magasabb jó elérése érdekében engedi meg az Isten. Az isteni szeretet szenvedése által vagyunk megváltva. Ezek a tételek kiegészültek a gondolattal, miszerint a Krisztusnak felajánlott szenvedés valójában részesülés az Ő győzelmében, megváltó művében. 

 

Péter atya az előadás vége felé ismét idézte a lelkigyakorlat során többször elhangzott, vigasztaló gondolatot: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.   
 

A vasárnapi szentmisén az atya a félelem legyőzéséről prédikált. 
A félelem, csakúgy, mint a szenvedés az első bűnből ered. Az első emberpár azért bújt el az őket kereső Teremtő elől, mert bukásuk után már féltek tőle. 

 

Úgy tartják, a Szentírásban 365 helyen szerepel a felhívás: „Ne félj!” Minden napunkra vonatkozó intelem tehát, hogy ne féljünk, hagyatkozzunk az Úrra, bízzuk rá az életünket. Jézus Krisztus megváltó művében a bűnnel együtt a félelmet is legyőzte.    
Péter atya a félelem legyőzésére és az Úrra való hagyatkozásra buzdítva Dávid és Góliát ószövetségi történetét idézte fel. Az ókori filiszteusok és zsidók eldöntetlennek látszó küzdelmének végén, az akkori szokásnak megfelelően, a két seregből kiállított egy-egy katona párbaja döntött az ütközet kimeneteléről. A mindannyiunk által ismert történet szerint egyetlen zsidó harcos sem mert kiállni a hatalmas termetű, filiszteus Góliáttal szemben. Egyedül a még gyermek Dávidban volt bátorság ahhoz, hogy vállalja a küzdelmet. Péter atya magyarázata szerint Dávid nem félt az óriástól, hiszen ő már tapasztalta Isten mindenhatóságát és bizonyosan tudta, hogy Góliát ereje, így minden más evilági erő elenyészik az Úr hatalmával szemben. RM.

képek megtekintése