Napi evangélium

Felhasználók

Oldalainkat 9 vendég és 0 tag böngészi

A keresztény ember életének kultusz értéke van

 

Dr. Czapkó Mihály, az Egri Főegyházmegye katolikus papja, az egri Érseki Papnevelő Intézet prefektusa, teológiai tanár, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében tartott előadást a római katolikus templomban március 5-én, csütörtökön. Mint ismeretes, ez év szeptember 13-tól 20-ig Budapest látja vendégül a világ keresztény híveit, művészeit, papjait, teológusait. A négy évente, más-más országban megrendezésre kerülő találkozó középpontjában az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus áll.

Dr. Czapkó Mihály 2012-2014 között Rómában, a Szent Alfonz Akadémián folytatta tanulmányait, ahol szaklicenciátust szerzett erkölcsteológiából és 2019-ben doktori disszertációját is ugyanott védte meg. Értekezésének címe: „Igazságosság és irgalmasság. Erkölcsteológiai megfontolások és javaslatok a migráció jelenségével kapcsolatban”. Előadásában is morális oldalról közelítve mutatott rá az Eucharisztia jelentőségére a hívő ember életében.

Mit tehet a krisztushívő? – tette fel a kérdést. Nem úgy, hogy mit szabad, és mit nem, hanem a keresztény hivatás felől közelítve. A választ a II. Vatikáni Zsinat tanítása alapján fogalmazta meg: a Krisztust követők egyszerre tanítók és tanúságtevők. Erkölcsi életüknek ezért kultusz értékük van. Ahhoz, hogy e nem kis kihívásnak meg tudjanak felelni, felnőtt szinten kell ismerni a hitüket. Önmagában azonban ez még nem elég. Valamennyien vétkezünk, kisebb-nagyobb hibákat követünk el, amelyektől saját erőnkből nem tudunk megszabadulni.

Zakeus példáján mutatta be az előadó, hogy vétkeink, legyenek azok bármilyen nagyok, akkor nem akadályozzák meg a jóra való törekvést életünkben, ha azokat nem olvassák a fejünkre, ellenkezőleg, van, aki hisz bennünk, hisz abban, hogy új életet akarunk kezdeni. A szeretet megelőlegező gesztusa nagy változást tud elérni az emberben, feltéve, ha bűneinket őszintén megbánjuk. A katolikusoknál ebben segít a bűnbánat szentsége és az Eucharisztia szentsége is. Ez utóbbit csak megtisztulva, más szóval kegyelmi állapotban vehetjük magukhoz. Általa kisebb, Istentől el nem taszító bűneink szentgyónás nélkül is bocsánatot nyerhetnek, ha őszinte bűnbánatot tartunk. Az Eucharisztia olyan, mint az orvosság: lelki sebeinket is begyógyítja.

Tapasztaljuk azonban, hogy mégis visszaesünk, szinte ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra. Mit tehetünk? XVI. Benedek pápa tanítása szerint törekednünk kell arra, hogy jót cselekedjünk, ezáltal a jóval szorítsuk ki életünkből a rosszat. Ha mégis megbotlunk, akkor nem a botláson van a hangsúly, hanem hogy visszataláljunk Krisztushoz, az ő szeret parancsához. Valahogy úgy, mint amikor ima közben azt vesszük észre, hogy gondolataink elkalandoztak. Ilyenkor a lényeg azon van, hogy koncentráljunk és térjünk vissza ahhoz, akihez és amiért imádkozunk.

Az embert az különbözteti meg a többi élőlénytől, hogy nem ösztönlény. Szabad akarata van, és alapvetően arra van hivatva, hogy a jó megtétele mellett döntsön. Ez a szabadság ajándék, de egyben veszélyforrás is. A rossz ugyanis néha jónak tűnik. E miatt a szentek is gyakran megbotlottak, de életükben rendszerint olyan fordulat történt, melyet követően az erények gyakorlásában, Isten szeretetében, imáikban Isten parancsát tartották szem előtt.

Megbocsát-e Isten minden bűnt? Jézus szerint igen, kivéve a Szentlélek elleni bűnöket. Ezekről összefoglalva azt mondhatjuk, hogy nem nyer bocsánatot az, aki szabadon és végérvényesen a bűnt választja, azt nem bánja meg, és Istent tudatosan elutasítva nem kéri bűnei bocsánatát.

Végül a Jézus által tanított ima, a Miatyánk példájával mutatott rá az előadó az Eucharisztia jelentőségére életünkben. Tapasztalhatjuk – mondta – hogy az ószövetségi Szentírás héber nyelvű szövegeiben nem mindenhol találunk címeket. A zsidó gondolkodást követve a lényeget egy-egy fejezet közepére tették. Így a kenyérért való fohász nem véletlenül került a Miatyánk közepére: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Az Atyától kérjük, tehát tőle kapjuk. Ez a kérés nem csupán a fizikai táplálékra, hanem a lelki táplálékra is vonatkozik. Az Eucharisztia az élet kenyere, amelyben a látható kenyér formán túl Jézus van jelen.

Az Eucharisztia vétele azonban nemcsak személyes találkozás, hanem összekapcsol az Egyház minden tagjával, azaz közösséget teremt. Általa Jézus él bennünk, és ily módon Jézust ismerjük fel egymásban. Ha egy keresztény közösség megosztott, akkor azt is tudatosítanunk kell, hogy valamit, amit Jézus kért, nem valósítottunk meg közösen. Helyesen tesszük ezért, ha követjük az első keresztények példáját, úgy ahogy az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének 42. versében olvashatjuk: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.” Záró gondolatként ezt ajánlotta Dr. Czapkó Mihály teológia tanár a tiszaújvárosi egyházközég tagjai figyelmébe is.

Lejegyezte:

Szrogh Károly

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________