2021. 47. hét

 

 

Ádvent 

Szent várakozás tölti keblemet, Ádventi

király, jöttödre várok! Újítsd, erősítsd
fáradt lelkemet, Fényeddel oszlasd a
homályosságot. A gond-tehert, mit
magam kerestem, S mit szent kezed
életemre rakott, Úgy vihetem, ha itt jársz
mellettem,
Ha vérző sebemre Te adsz balzsamot.
Próbáltam járni sokszor nélküled, Azt
hittem, elég bátorságom, erőm,
Elfordultam, nem fogtam kezed.
S eltévedtem a sötét útvesztőn! De
amikor egy ádvent-este, Bekopogtál
megfáradt szívemen, Érkezésed éltem
újjá tette, Pihenhetek most drága
kebleden.
Azóta lesem jöttöd hajnalát,
És ha mulasztásomra döbbenek, Újra
várom jöveteled napját, Amikor
mindent újra kezdhetek, Amikor újra a
szívembe zárlak!
Lelkem mélyén felcsendül az ének:
Áldás, üdv a béke Királynak!
Az örök Ádvent Istenének!

 


 

2021. 46. hét

 

 

Sík Sándor: Jézus Krisztus

 

Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett,
Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől
Embertelen görcsökben hánytorog,
S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn
Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak:
Krisztus-Király,
Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben,
Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében,
Krisztus-Király, hozzád jövünk,
A mélységből kiáltunk hozzád.

Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát,
Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd
Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem.
Irgalmazz nekünk, Irgalom!
Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk.

Szív, egyetlen Kiraly,
Fordíts meg minket és ömöld belénk
Megváltó véred életzsongító tüzét.

Ki Úr vagy miriádnyi mérhetetlen nagyvilágokon,
Építsd fel pártos szíveink kövéből
Emberországod templomát.

Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet,
S a kereszten az örök halmok óhaját,
A mindenség rejtelmes Fókuszát,
A minden-szív sugárzó Mágnesét,
Amelyben egy titokba forrt
A Végtelenség és a húsos ember,
Gyémánt végzet és anyás irgalom,
És mindöröktől minden szeretet.

Ó Szív,
Királyi Szív, ki Úr vagy,
és a mindenséget mozdulatlan mozgatod,
És mégis egy vagy miközülünk,
Testvér és kisded és jegyes,
Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér;
Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett
Ítélkező Király-bosszúval
Halálba-táncos forgatag futásunk:
De mint az édes anyaszem
Simogató szigorral várja végig
A tehetetlen gyerektoporzékolást,
És korholása csókot ígér és büntetése is becéz:
Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz:

Öleld magadhoz ezt az őrült századot:
A kisdedekért, akiket szeretsz,
A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben
S a rothadás csíráztató setét ölén
Tisztább tavasznak pattogják ígéretét,
Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel:
Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg!
Haddbontsa fel rózsás fejét az új kelet,
Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász,
Hadd hullámozza ég felé megint a föld
Az ezredeknek ősdalát:
A nagy Királynak, kinek minden él,
A jó Királynak, kiből minden él,
A Szív-Királynak, kiben minden él.

 


2021. 45. hét

 

 

Wass Albert – Látható az Isten

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

ítéletes, zivataros,
villám-világos éjszakákon.

 


 

2021. 44. hét

 

 

Mindig csak adni(Ismeretlen szerző verse)

 

A jó öreg kút csendesen ontja vizét,
így telik minden napja.

Áldott élet ez – fontolgatom –,
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben.

Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek, tükre rám ragyog:
„De hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.”

Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
„Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom.”

 


 

2021. 43. hét

 

Lisieux-i kis Szent Teréz: Ezen a mai napon

 

Az életem csak egy pillanat, egy múló óra csupán,
Az életem egyetlen nap, mely elillan, elszáll.
Ó, Istenem ,Te tudod: ahhoz, hogy szerethesselek Téged,
nincs másom, csak ez a mai nap...


Ó, szeretlek Téged, Jézus, Utánad vágyakozik a lelkem,
Csak egyetlen napra még maradj drága támaszom,
Jöjj, uralkodj a lelkemben, hadd lássam
mosolygó arcodat, csak ezen a mai napon...


Amikor a holnapra gondolok, álhatatlanságom megrettent,
Mert érzem, hogy szívemben szomorúság és unalom lappang,
De, ó én Istenem, mégis kívánom a szenvedés
próbatételét ezen a mai napon...


Nemsokára meglátlak téged az örök partokon,
Isteni pilóta, mert odavezet engem karod,
Viharos folyókon át biztosan tartasz engem,
ezen a mai napon...


Ó, Uram, engedd, hogy Arcodba rejtőzzek,
Ott nem hallom többé a világ hiú fecsegését,
Szeress engem, Istenem, őrizz meg kegyelmedben,
csak ezen a mai napon...


Isteni szíved közelében elfelejtkezem mindenről,
Pedig már ismerem az éj sötét szorongásait,
Ó, Jézus, adj nekem egy helyet a Szívedben
csak ezen a mai napon...!


Élő kenyér, isteni Eukarisztia,
ó szent titok, mit a Szeretet teremtett,
Jöjj, lakozz a szívemben, Jézus, hófehér Ostyám
csak ezen a mai napon...


Kérlek, egyesíts magaddal, ó egyedül Méltó és Szent,
és gyenge kis lelkem gyümölcsöt hoz,
és Neked ajándékozhatok egy arany szőlőfürtöt, Uram,
ezen a mai napon...


Szeplőtlen Szűz, én édes Csillagom,
ki Jézusnak adsz engem és egyesítesz Vele,
Ó, Mama, hadd pihenjek meg fátylad alatt
ezen a mai napon...


Szent őrangyalom, boríts be szárnyaiddal,
Világosítsa meg fényed az utat, melyen járok,
Jöjj, irányítsd lépteimet, segíts nekem, hívlak
ezen a mai napon...!

 


 

2021. 42. hét

Schvalm Rózsa: Nézz vissza

 

Nézz vissza és láss, látó szemmel,
mennyi bajból, mentett Istened!
Lásd, munkálkodik életedben,
megsegít, hordoz és felemel!

Kezében van az ember sorsa,
benne rejlik létbiztonsága.
Tőle függ jövőjének útja,
híveit nem hagyja magára.

Nélküle zsákutcába vezet
az életút, oly reménytelen,
ha magára marad az ember,
ha az Úr kezét nem fogja meg.

Mit épít önmagában bízva,
percek alatt összeomolhat,
de azok kik az Úrban bíznak,
erejükben ők, megújulnak.

Ő a Mindenség kormányzója
Őrá bízzad életutadat.
a legkisebbre is van gondja,
bölcsen irányítja sorsodat.

 


 

2021. 41. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet: A legnehezebb kérés

 

„Legyen meg a Te akaratod!”
Ha elkerülnek a gondok, a bánatok,
Könnyű kimondani ezt a mondatot...
De, ha nehéz órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik s a lélek zokog?
Ha éjszakáknak tűnnek a nappalok,
Akkor nehéz eltördelni ezt a mondatot,
Hogy „legyen meg a Te akaratod!”

Inkább sikoltanék, Atyám, óh, ezt ne! Ne!
Miért kellett ennek így történnie?
És a szívem keserű lázadásba jut,
Ha érthetetlen előtte az út
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket,
Én Istenem! Hát ez a szereteted?

Azután lassan elcsitul, „bocsáss meg, óh, Atyám!”
Hisz Te szeretsz engem mindig igazán.
A kínban vergődő szívemmel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Akaratod ellenemre is véghez viheted,
Szívem mégsem lesz ettől csöndesebb...

Taníts meg hát Hozzád méltón imádkozni,
Hogy ne csak szájjal, de szívemből is tudhassam mondani,
„Legyen meg a Te akaratod,
Ahogy Te akarod, mégse úgy, ahogy én,
Mert a békesség csak így lesz az enyém.”

Lehet az út tövises, meredek,
Amerre Te vezetsz, arra én bátran mehetek.
Mindennapi kérésem így csupán egy marad:
Add, hogy csupán Téged kívánhassalak.
Legyen minden úgy, ahogy Te akarod,
Ha az éj temet, ha a Nap nevet.

Fogd meg hát a kezem,
Fogadd el újra a szívem.
Ha az utam célját el is takarod,
Hiszek Benned!
Legyen mindig meg a Te akaratod!

 


 

2021. 40. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet – Minden, az minden!

 

Minden gondotokat őreá vessétek” 1 Pét 5,7.

“Minden lehetséges a hívőnek” Mk 9,23
“Mindenre van erőm a Krisztusban” Fil 3,20
“Mindenért hálát adjatok” Ef 5,20

Minden gondomat rád vethetem.
Nem csak az apró-cseprő gondokat,
a nagyobbakat is.
Nem csak a nagyokat, nehezeket,
a legkisebbeket is!
Mert a minden, az minden!

És minden lehetséges, ha hiszek.
Lehetetlen, megoldhatatlan,
Elérhetetlen nincsen!
Mert a minden, az minden!

És Tebenned mindenre van erőm.
Mindenre, sokra, kevésre,
szűkölködésre és bővölködésre…
Testvérek terhét vállamra vennem,
Teeléd vinnem!
Mert a minden, az minden!

S mindenért hálát adhatok.
Derűs napok, borús napok,
Örömök, szenvedések…
Mindet azért adod,
Hogy cél felé segítsen.
Mindenért hálaéneket mondhatok.
Mert a minden, az minden!

 


 

2021. 39. hét

 

 

MÉCS LÁSZLÓ: A GYERMEK JÁTSZANI AKART.

 

A vonat futott. A kupé-dobozok

szűkek voltak. A gyermek unatkozott.

Tavaszi csermely-életnek szűk volt a part.

A csermely áradt. A gyermek játszani akart.

A gyermek szeme tükröt keresett :

anyjára mosolygott s várt egy keveset,

— az anyja arca nem tükrözte vissza,

szomorú volt. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett :

a bankárra mosolygott s várt egy keveset,

— a bankár arca nem tükrözte vissza,

börzét böngészett. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett.:

egymást tükrözték a szerelmesek,

a gyermek rájuk mosolygott. Nem tükrözték vissza,

Vágy fátyolozta. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett :

a kalauz orcái veresek,

a gyermek rámosolygott, szürke szolga volt,

nem tükrözhette vissza. Dolga volt.

A gyermek szeme tükröt keresett :

a gyermek rám mosolygott s arcát, a kedveset

tükröztem, mint kék tó a teliholdat

s ringattam. Valahol angyalok daloltak.

Ó, én ráérek. Nincs semmi dolgom itt a Pénzzel,

nincs semmi dolgom a szerelmi mézzel,

sem a kenyérrel. Ha megharcoltam a bűnnel a harcom :

a tükör tiszta, tiszta gyermek-arcom.

Én tükre vagyok minden mosolyoknak,

én azért élek, hogy visszamosolyogjak :

virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,

farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre,

fényre, holdra, csillagokra, szegényekre, gazdagokra,

szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra,

rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,

visszamosolyogjak az Istenre

 


 

2021. 38. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet: Ahol ránk Jézus vár

Valami mindig vár.
Hol munka, lárma, hajsza,
hol a mindennapok küzdelme, harca,
hol keservek és kísértések,
próbák, bukások és szenvedések,
hol csend, csend, csend…
Kívül?
Vagy bent:
Valami mindig vár.

S Valaki mindig vár.
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.
Ott a zajban, a mindennapokban,
küzdelmekben, és feladatokban,
ott szenvedésben és kisértésben,
hogy felemeljen, őrizzen, védjen,
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,
átvigyen tűzön és akadályon,
új erőt adjon új kegyelemben.

Mindenütt mindig vár,
de százszorosan vár ránk – a csendben
!

 


 

2021. 37. hét

 

 

Bruno Ferrero: Krisztus Benned

 

Ha már látod a gyengében az erőt, Haragban a mosolygást,
Átok helyett áldást,
Az irigyben jóindulatot,
Benned Krisztus fénye ragyog.
Ha már látod betegben a gyógyulást, Vak szem helyett látást,
Szorongásban szabadulást,
Sírásban a vigasztalást.
Te már Krisztus szemével látsz!
Skarlátvörös bűnök helyett érzed
A hófehér szentséget,
Fájdalom helyett kegyelmet,
S ha már ellenséged is szereted, Krisztus benned kiteljesedett.

 


 

2021. 36. hét

 

 

Szent Teréz imája

Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál,
és add tovább a szeretetet, amely megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy Isten gyermeke vagy.
Legyen ez a tudat teljesen a tiéd,
és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a szeretet szabadságát.
Ez mindannyiunké.

 


 

2021. 35. hét

 

 

Babits Mihály:  EUCHARISTIA

 

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe – de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az igazság,
másik karja a Szeretet…
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

 


2021. 34. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet – A forráshoz

 

Tiszta- bővizű csodálatos Forrás,
keresd tovább a szomjasakat!
Látod, mennyien vannak!
Posvány vizével oltják szomjúságuk.

Szomjaznak, életre, szeretetre,
irgalomra és bocsánatra, jóságra, igazságra, örömre, igazi szabadságra.
Szomjazók számlálhatatlan serege!
Mi lesz velük, ha rád nem találnak?!

Milyen felfoghatatlan, ahogy elindulsz megkeresni őket,
ahogy szüntelen útban vagy feléjük,
meg se várva, hogy ők keressenek!
Milyen csodálatos titok!

Boldog, akit már megtaláltál,
s nem posványok mérgező vizét issza!
Ahogy ígérted, nem szomjazik soha többé,
és belsejéből szeretet, öröm, irgalom, jóság: élő víz fakad.
Krisztus-forrás, te áldott, drága, tiszta,
keresd tovább a szomjasakat!

 


 

2021. 33. hét

 

 

Lévay József: Gondviselő jó Atyám vagy

 

Gondviselő jó Atyám vagy

Ó, én édes Istenem!
Látom én, hogy minden elhagy
E világon csak Te nem,
Hozzád vágyom, benned élek,
Üdvöt mástól nem remélek.
Mint az alélt bús virágra
Megújító harmatot;
Vérző szívem fájdalmára
Csak te hintesz balzsamot,
Könnyű sorsom terhe rajtam,
Ha imára nyílik ajkam.
Rám-rám derült ismeretlen
Utamon egy kis öröm:
Azt is a te véghetetlen
Jóságodnak köszönöm,
Hálakönnyem tündöklése
A te neved hirdetése.
Gyenge vagyok, lankadoznak
Buzgóságom szárnyai,
Bármily híven vágyakoznak


Színed elé szállani,
Ó, adj erőt, hogy míg élek,
egyedül csak néked éljek!
Ó, add, hogyha majd bevégzem
E múlandó életet,
Lelkem tisztán és egészen
Egyesüljön Teveled:
El ne vonjon semmi többé,
Tied legyek mindörökké!

 


 

2021. 32. hét

 

 

Sík Sándor: Magyarok Nagyasszonya

 

Édesanya, boldog anya,
Virágszülő Szűz Mária,
Világrászült virágodnak,
Ajánlj minket szent Fiadnak.

Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
Nincs egy izrom épség bennünk.
Minden épet, minden szépet
Fölfaltak a cudar évek.

Mind a tíz bűnnel komáztunk,
Belzebubbal paroláztunk,
Ami csepp jó maradt bennünk,
Lemarta az idegen bűn.

Csúfra mégis megmaradtunk,
Nem nyílt meg a föld alattunk,
Kikerültük a koporsót,
Itt vagyunk most, legutolsók,

Legutolsók a világnak,
Kik a szívünkbe nem látnak,
De tenálad, Asszonyunknál,
Tudjuk, hogy csak irgalom vár.

Eddig is mint nyitott könyvben,
Úgy olvastál a szívünkben.
Bűneinket végigsírtad,
De ítélni föl nem írtad.

Te látod, hogy szívünk marja
A bűnbánat jeges karma,
Pislog már a keserűség
Hamvából a régi hűség.

Már a régi hit is mozdul,
A meleg vér meg-megpozsdul.
Ami szégyenünkre válott,
Szemünkről már hull a hályog.

Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
Tudjuk, mi félteni való.
Sereglünk a Krisztus elé,
De hogy álljunk szeme elé?
Mit mondjunk, ha reá kérdez?
Szólj helyettünk, anyánk édes,
Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
De mégis a tied vagyunk.

 


 

2021. 31. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet: Otthonom

 

Otthonom a templom.
Ajtaján belépve mindig hazaérek,
Ismerősen csendül fülembe az ének,
Mintha minden hangja simogatás lenne!
Égi Atyám keze simogat meg benne.

Megterített asztal, –
éhező mellőle sose kel fel éhen,
megelégedhetik mennyei kenyéren:
élet kenyerével, élet italával,
igében, szentségben: Krisztussal magával.

Mesterem műhelye.
Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen,
hogy régi emberből új emberré tegyen!
Hogy amíg templomát látogatom híven,
templommá formálja egész bűnös szívem!

Otthonom a templom.
Mennyei otthonom halvány földi mása,
drága tükörképe, szent hívogatása!
Míg egykor mennyei hajlékod befogad,
köszönöm, Istenem, földi hajlékodat!

 


 

2021. 30. hét

 

 

Reményik Sándor – Kenyér helyett

 

 

“Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Nem a sátán szól. Milliók zokogják.
Egyetlen jajkiáltás a világ,
Egyetlen kéztördelő mozdulat,
Egyetlenegy roppant fenyegetés.
A nyomorúság völgyei fölött
A bosszúálló Isten hegyei
Feltornyosulnak irgalmatlanul,
Nem indulnak változni kenyerekké.

“Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hallom én is a rettentő igét,
Mint végítélet, úgy zuhan reám,
Szíven talál, mint kővé vált kenyér.
Az életemet mostan kérik számon,
Most köveznek kővé vált kenyerekkel.
Megálljatok… nagyon bűnös vagyok,
De talán mégsem úgy, mint hiszitek.
Én nem vettem el senki kenyerét,
Csak ép nem tudtam kenyeret keresni,
Csak éltem, éltem, ingyen, irgalomból,
Az Isten irgalmának hegyeit
Bebolyongtam virágot szedegetve,
Tudom, nem ér most falat kenyeret
Az egész szárazvirág-gyüjtemény.

“Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Máskor talán feleltem volna rá,
Szóltam volna: “Nem csak kenyérrel éltek!”
Most torkom, szívem egyként elszorul,
Szédül a szó és megfullad a hang.
Csak Egy, csak Egy, csak Egy felelhet így, –
Nem én, nem én, az Ő nevébe se…
Testvéreim, ha volna rá hatalmam,
Testvéreim, ha tőlem függene,
Holnap puha sziklákon pihennétek,
Kenyérhegyek nőnének számotokra,
Hegyóriások csupa szín-kenyérből,
Merő aranykalácsból Alpesek…
De nincs hatalmam, – betegen bolyongok,
S még most is virágokat keresek.
S ha még találok egy-egy halaványat:
Tépelődöm, hogy megmutassam-e?
Asztalotokra merjem-e belopni –
Kenyértelen, üres asztalotokra
Kenyértelen kővilág kis virágát? –
Vagy morzsoljam szét a kezem között,
Mielőtt bárki rátekintene,
Ésfojtsam meg, mint gyermekét anya,
Mint bukott leány drága szégyenét?

“Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hegyeket változtatnék – nem lehet.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban
Lehajtom megadással fejemet.
Testvéreim, ne könyörüljetek.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban,
A bosszúálló Isten hegyein
Én nektek most is csak virágot téptem.
Zuhogj fejemre, kővé vált kenyér:
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.

 


2021. 28. hét

 

 

 

Bódás János – Lehetetlen

 

Te azt mondod, hogy lehetetlen
És leereszted a kezed,
Csüggedt-fásultan belenyugszol:
Ha nem lehet, hát nem lehet!
Te azt mondod, hogy lehetetlen
S befagy az ajkad, a szíved,
Már alig mersz, s kihal belőled
Minden nagy, hősi lendület.
S miattad dúlhat itt a gazság,
Fertőzhet a bűn, a kapzsiság,
Hagyod, hadd rohanjon vesztébe
Dühödt őrültként a világ.
Hát mit tehetnék? Nincs hatalmam;
Se szó, se vér, se könny, se jaj,
Se ész, se fegyver nem segít már,
Se ezer nábob, se arany…
Legyen mi lesz… ha ég az erdő,
Ki oltja el, s mit ér a gát,
Ha a tenger kilép medréből,
S őrültként dobálja magát?
Lehetetlen, – hát lehetetlen!
Méreggel, átokkal teli
A világ, – szenny, láz, kelevény már!
Lehetetlen megmenteni.
Így szólsz, mert hitvány, nyavalyás vagy,
S tapló van melleden belül.
És nem tudod, hogy a hívőnek
A lehetetlen sikerül!
Szavára forrás kél a pusztán,
A néma szól. a béna megy,
Manna hull, a hegyre hág a tenger,
Vagy a tengerbe lép a hegy!
Szeretet lesz a gyűlöletből,
A büszke megalázkodik,
A kapzsi ingét odaadja
S a káromló imádkozik!
Vizen játhatsz, tüzön mehetsz át,
Ha hiszel! – s mindez nem mese,
Példák beszélnek, nézd, körülvesz
A “bizonyságok fellege”!
Higgy, és minden lehet! Ne ejtsd
Le csüggedt-fáradtan fejed,
Lehet béke, lehet bocsánat,
Új élet, jóság, szeretet…
Erő, fegyver, ész, pénz, ravaszság,
Könyörgés, – semmi nem segít:
De megmentheti a világot
A legnagyobb erő: A HIT!

 


 

2021. 27. hét

 

Szemlér Ferenc – Könyörgés szelídségért

 

Én Istenem! Pótold erőben,

Ami hiányzik még belőlem.
Taníts igédhez igazodni,
bölcsességedben bizakodni.
Nehéz utam néhol egyengesd,
Kenyeret adj – kicsit, de rendest!
Szemem, szájam óvjad a szennytől
szívemet védd meg az eszemtől.
Ne sújts szörnyű rettenetekkel,
korbácsodat későbbre tedd el,
Ha majd a szárnyaim kinőttek
és nem reszketek már előtted.
Költőd most még kicsi! Csak ember!…
Tele ezer ijedelemmel.
Ne légy bírája!… légy csak apja,
Ki rossz fiát simogatja.

 


 

2021. 26. hét

 

 

Somogyi János: HOZSÁNNA!

 

Kedron völgyéből tavasz-illat árad,
Lágy szellő viszi Jeruzsálem felé…
A megújhodó élet zsongó muzsikája,
Kíséri halkan a kőházak közé…

Gyönyörű tavasz van… Mandulavirágos,
Varázslatos, csodálatos napja.
Áldozatul küldi a völgy az illatát
És himnuszt zeng a Kedron patakja.

A város élénk. A nép az utcán tolong,
Mert kire jött, egy Ember közeleg,
Aki csodát tesz, betegeket gyógyít…
A Messiást várók szíve megremeg.

Remény csillan a sóvárgó szemekbe,
A lelkek mélyén a tűz fellobog.
Szabadító jön, a világ Megváltója,
Érte a népek szíve vár, dobog!

Próféta! Jézus! Názáretből való!…
Egyszerű fia egy falusi ácsnak
De soha még ember így nem szólott,
Megrázó erővel a bűnös világnak.

Szava izzó, mint folyékony arany.
Igazság, erő, mi belőle árad.
Jóság, alázat simul a szemében
És emberekért munkálkodik, fárad.

Messziről morajlást hoz a tavaszi szél,
A csodatevő próféta közeleg.
Ellenállhatatlan, csodás erő viszi
Az embereket egymáshoz közelebb.

Egyszerű ruhában, szamárháton ülve,
Jön az Ember, a bűnösök barátja,
Tanítványai körülötte mennek,
Sokezer torok a hozsánnát kiáltja.

„Hozsánna Néked!” Harsogja a tömeg,
„Ki jössz az Úrnak dicső nevében!”
Öröm-mámor tombol a lelkekben,
Legtöbb embernek könny ül a szemében.

„Hozsánna Néked! Dávid Fiának!
Te vagy a dicső, hatalmas Király!
Izráel népe a próféciák után,
Messiás, Messiás! A jöttödre vár!”

Pálmák lengnek, virágok hullanak
Szőnyegek terülnek le a poros útra,
Dicsőség, hozsánna, Isten Fiának,
Ki a reménységnek örökvízű Kútja.

Dicsőség Néked! Jézus, Messiás!
Az örök város így fogad ma téged.
Bevonultál a lelkekbe, szívekbe,
S meghódítottad a Te bűnös néped.

 


 

2021. 25. hét

 

 

Reményik Sándor: A lélek él

 

A lélek él,
Testvéreim,
És hitet nem cserél.
A lélek él: betűben, színben, fában,
Hullámos hangban és merev márványban,
Száz változáson át -
Amíg meg nem tagadja önmagát.

A lélek él, és munkál csendesen,
Kis szigeten, vagy roppant tengeren,
De amit alkot: nem szól a világnak;
Csak egy kis körnek, csak egy kicsi nyájnak.
A lélek él,
Testvéreim,
És hitet nem cserél.

 


 

2021. 24. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet: ILYEN EGYSZERŰ?!

 

A kis csavart beillesztik a gépbe,
És ott a helyén végzi küldetését.
Nem gyötri gond és nem kísérti kétség:
– Mire való az életem?
Csak szolgál egyszerűen, csendesen.
Ilyen egyszerű lenne az egész?
*
„Mi leszel?” A gyermek szemedbe néz:
„Kocsis!” „Cukrász!” „Repülő!” „Katona!”
S bearanyozza ezt a büszke tervet
a szülők mosolya.
Ők is szövögetik a terveket
Ha gyermekükre néznek.
Álmodnak róla
Nagyot, szépet, sokat.
Álmaik fenn járják a csúcsokat,
De a valóság és az akarat
Annyiszor a mélyben marad.
Míg egyszer a kérdés felébred,
S döngetni kezdi a szívünk falát:
Miért is élek? Tudnám legalább!
Hol a cél? Hol az értelem?

S boldog, aki elér a felelethez
Mert az Istennek terve van velem!
*
Szívemben ezzel a szent felelettel
Megállok színed előtt, Istenem.
Valaminek terveztél engem.
Te segíts azzá lennem!

Ha kiáltásnak, ha simogatásnak,
Akármi másnak,
Bocsásd meg, hogy dacoltam, lázadoztam,
És segíts engedelmesen
Terveidbe simulni mostan!
Illeszd helyére kicsiny csavarod!
Szolgál csendesen, ahol akarod:
Ahová rendeli az alkotó,
Örök isteni kéz.

És ott a helyén álmélkodik rajta:
Ilyen egyszerű mégis az egész?!

 


 

2021. 23. hét

 

 

Sík Sándor – Isten lánca

 

Nem, nem engedlek, fogom a kezed:
Az Isten lánca vagyok én neked.

Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel,
Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

A ködlő múltat, akarom, feledd,
S állj meg hajnalló mélyeid felett.

És nézz magadba boldog félelemmel:
Isten szemével és az én szememmel.

És tépd el mind a félig-fátylakat.
Akarom: láss és megszeresd magad.

Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak,
Erősségnek és mosolygó vigasznak.

Lásd, hogy világol a boldog titok:
A zengő porta, mit Isten nyitott.

Akarom: keljen új életre benned
Alvó dala az építő igennek.

És mosolyogd rám, édes jó barát,
Az erős Isten élő mosolyát.

 


2021. 22. hét

 

 

Reményik Sándor – Mindennapi kenyér

 

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.

 


 

2021. 21. hét

 

Balassi Bálint - Áldj meg minket

 

 

Áldj meg minket Úristen, a Te jóvoltodból,
 Világosíts meg minket irgalmasságodból,
 Orcád világosságával, Lelked ajándékával,
Hogy éltünkben e földön járjunk igazsággal.

Engedd meg ezt minekünk, kegyelmes Istenünk,
Hogy mindnyájan Tégedet igazán ismerjünk,
Hadd, a kicsinyhitűkkel együtt örvendezzünk;
 Mikor megítélsz, Uram, kegyelmezz meg nekünk.

Ne tántorodjunk mi el soha, Uram, Tőled,
Ne kételkedhessünk is többé már Felőled,
Nyughassék meg mi lelkünk igaz hittel Benned,
Vallhassunk mindenekben Urunknak csak Téged.

No azért dicsérjük most felszóval az Urat,
Mert lám csak ő viseli mindenütt gondunkat,
Uram, a Te nevedben áldd meg szolgáidat,
Kiért viszontag mi is dicsérjük Fiadat.

 


 

2021. 20. hét

 

 

HISZEK A SZENTLÉLEKBEN

 

Hiszem,
hogy megszabadít előítéleteimtől.
Hiszem,
hogy megváltoztatja szokásaimat.
Hiszem,
hogy legyőzi közömbösségemet.
Hiszem,
hogy szeretettel tölti el lelkemet.
Hiszem,
hogy megállít a rossz előtt.
Hiszem,
hogy felbátorít a jóra.
Hiszem,
hogy legyőzi szomorúságomat.
Hiszem,
hogy szeretettel tölt el Isten igéje iránt.
Hiszem,
hogy elveszi kicsinyhitűségemet.
Hiszem,
hogy megerősít szenvedésemben.
Hiszem,
hogy áthatja egész lényemet.

(Karl Rahner katolikus teológus imája, 1904-1984)

 


 

 

2021. 19. hét

 

 

Sík Sándor–Lábnyomok

 

Galileai férfiak,

Mit állotok, mért bámultok az égre?
- Így szólt az Elválás Hegyén
Hozzájuk a két Hófehérruhás.

Ők álltak, álltak, és tekintetük
És lelkük is, elárvult béna lelkük,
Beléveszett az alaktalan ég
Színtelenné vált véghetetlenébe,
Amelyről immár eltűnt ama Pont,
Amely a minden volt, és itt maradt
A szürke ég, a szürke föld, a szürke semmi.

Hát lehet élni? - kérdezték maguktól,
De nem mondták egymásnak, - lehet így,
Anélkül, aki elment? ami elment?
És nem mertek egymás szemébe nézni,
Csak néztek, néma szemmel, fölfelé,
És arcukon nagy könnyek csordogáltak.

És akkor dörrent fülükbe a szó:
Mit állotok? De ők csak álltak, álltak,
A két angyalra néztek, azután
Egymásra néztek. Ingatag fejük
Lassan, lassan csüggedt a föld felé.
És akkor meglátták a Lábnyomot,
Az Elment kettős lábnyomát a kőben.

S elindultak, lassan, nehézkesen,
Egyenkint, szótalanul, lefelé,
    A Ház felé,
Amely fölött a Nagy Szelek zúgása
Már élesztette a Lángnyelveket;
    A Ház felé,
Amelyhez immár óvakodva jöttek
Mindenfelől a négy égtáj felől
Az éhes, szomjas, fáradt emberek;
    A Ház felé,
Amelyre jégesőként harsogott
Zsidóul, görögül és latinul
Átok, szitok, káromkodás, s körülte
Már ácsolták a nagy kereszteket.

De ők csak mentek, mentek, meghajoltan
És emlékeztek rettentő szavakra.
Mentek.
És súlyos lábuk óriás nyoma
A föld testében megmaradt örökre.

 


 

 

2021. 18. hét

 

 

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra

 

Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem.

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: "Nem haragszom!"

Néha rángatom, cibálom: -
tudja hogy csak őt kívánom.

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristenőrizengem
mert az Ő zászlóját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!

 


 

2021. 17. hét

 

 

Mécs László – Fényt hagyni magunk után

 

Az élet örök búcsúzás,
ó bárcsak tudnánk távozáskor
Fényt hagyni, mint a Messiás!
Belészeretni a szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj
és minél jobban porlanak
a bánat – barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

 

Vagy legalábbis, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait
és édességével világít
a hosszú – hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága nyár.

 


 

 

2021. 16. hét

 

 

 

„Az Úr az én pásztorom,
nem szűkölködöm,
zöldellő legelőkön adott nekem helyet,
csöndes vizekhez vezetett engem.
Felüdítette lelkemet,
és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért.
Járjak bár a halál árnyékában,
nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy,
vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem.
Asztalt terítettél számomra
azok előtt, akik szorongatnak engem.
Olajjal kented meg fejemet,
és kelyhem csordultig töltötted.
Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem
életem minden napján,
hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.”

                                                Dávid zsoltára

 


 

2021. 15. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet – Amerre most jár

 

Annyi szívben felébred valami
hívogató vágy: útra kelni egyszer.
Járni, amerre Jézus lába járt.
Látni a Golgotát látó szemekkel.
Hallgatni az olajfák suttogó
beszédét… azt a titkos, bús beszédet.
A szent helyen, hol imádkozva vérzett,
belenézni a holdas éjszakába.
Ellátogatni kis Betániába,
mindenüvé, amerre elhaladt.
És lélekben királlyá gazdagodni
a szent, ezer emlékű út alatt.

Nekem ez a vágy idegen maradt.
Más volt a vágyam: Nőtt… növekedett…
lett belőle sóvárgás, akarat,
követelés: egyedül arra menni,
amerre Jézus lába most halad.

Nem von a régi csodák földje.
Új csodák életföldje vár.
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet
a százvirágba zsendülő határ.
S az élő Krisztus feltámadva jár.
Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem
vak szemét nyitja színre, fényre meg.
S bár útait szememmel el nem érem,
Alelkemen sejtésük átremeg.

Mért mennék messze, idegen vidékre
keresni, földi útja merre vitt?
Most akarom a lépteit követni:
Az élő Krisztus lépteit.

 


 

2021. 14. hét

 

 

Sík Sándor – Isten lánca

 

 

Nem, nem engedlek, fogom a kezed:
Az Isten lánca vagyok én neked.

Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel,
Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

A ködlő múltat, akarom, feledd,
S állj meg hajnalló mélyeid felett.

És nézz magadba boldog félelemmel:
Isten szemével és az én szememmel.

És tépd el mind a félig-fátylakat.
Akarom: láss és megszeresd magad.

Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak,
Erősségnek és mosolygó vigasznak.

Lásd, hogy világol a boldog titok:
A zengő porta, mit Isten nyitott.

Akarom: keljen új életre benned
Alvó dala az építő igennek.

És mosolyogd rám, édes jó barát,
Az erős Isten élő mosolyát.

 


2021. 13. hét

 

 

Reményik Sándor: Kegyelem

 

 

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

 


 

2021. 12. hét

 

 

Reményik Sándor:  Nem a teljes pohár

 

Uram Jézusom, jaj, én nem tudom:
Júdásod vagyok-e vagy Pétered
(Jaj, csak a gyávaságban Pétered...)
Vagy egy a farizeusok közül,
Ki üres életének nem örül
S kiontja mégis újból véredet
S hazudik újból minden új napon.
Vagy jobbik esetben Pilátusod
Vagyok, ki mossa hűvösen kezét
És véli: kívül áll a dolgokon.
Vagy vagyok még jobb: éjféli beszéd:
Nikodémus éjféli surranása -
Félig szégyelli és félig imádja
Titokban fölkeresett Mesterét.
Vagy ennél is jobb vagyok, úgy lehet:
Én, József, az arimathiai,
Ki kertjében ad temető-helyet.
(Adhatott volna vajon egyebet?)
S tovább: Tamás, talán Tamás vagyok,
Aki csak akkor hisz, ha lát s tapint,
S hálásan csak a dicsőült sebekből
Vonja vissza fekete ujjait.
Legeslegjobb mégis akkor vagyok;
Ha felbúgok: hiszek hitetlenül - -
Uram, Jézus, légy segítségemül!!

 

Akárki legyek én ezek közül:
- S bizony mondom, hogy mindenik vagyok -
A többiekkel összefogódzkodva,
Szörnyű kórusban feléd jajdulok:
Uram, Jézus, mennytől a pokolig
S pokoltól mennyig ívelt szenvedésed,
És megkóstoltál ecetet s epét - -
De egyet mégsem: azt, hogy mi a vétek!!
Azt is, hogyne - ahogy egy Isten kóstol,
Ki a fekélyre csókkal rálehel,
De nem úgy, Uram, nem azzal az ízzel,
Mint ki a bűnt maga követte el!!
És nézi némán és kővé-meredten,
Borzadva, vagy már érzéketlenül,
Bűnből hogy lesz bűn gomba-szaporán:
Egy félrecsúszás ezer újat szül.
Üvöltene: hogy jutottam ide??
Újjászületni: hova, meddig menjek?
És forgolódik verejtékes ágyán:
Bűnösnek higgye magát, vagy betegnek?
(Jaj Orvos, Orvos kéne bármelyiknek!)
Kutatja kínnal átkát önmagában -
Majd vadul nekivág a végtelennek.
Megelevenül sziszegő kígyókkal,
Rémekkel népes lesz a bűn-bozót,
Rátekerődznek a megfulladóra - -
S már a jóakarat is átkozott!
A szeretet is kár-tevő csupán,
Romlás már minden lépés, mozdulás -
A bánat engesztelő kenetéből
Dühöngés lesz: a Teremtő hibás!!
Mért így alkotott: gyenge-nyomorultnak?
Vagy mért nem adott tiszta szenvedést?
Mért engedte, hogy a fertőbe hulljak?!

 

Uram, mind ezek Tetőled elmúltak.
A Pohár alján a végső üröm
Elmúlt tetőled és megkímélődtél,
Átmentél tisztán a földi tűzön.
Te nem árultál el senkit soha,
Te soha senkit nem tagadtál meg,
Nem hazudtál és Tehozzád a szenny
Még gondolatban sem férkőzhetett.
Szentül álltál és kívül a világon,
S hidegen mégsem vontad ki magad,
Bíráidra Te emelt fővel néztél
S nem titkoltad világosságodat.
Vissza-fogtad az érted fogott fegyvert:
Fogtak-e fegyvert szentebb ügy nevébe?!
(Egy intésedbe került volna csak
A Birodalom megsemmisítése!!)
De Neked nem kellett a mások vére.
És hinni, hinni könnyű volt Neked:
Te s az Atya egy voltatok bizony -
Akkor is, amikor pokolra szálltál,
Tudtad: megdicsőülsz harmadnapon.
Uram, rettentő szenvedéseidnek
Teljéből Isten törölt egy vonást:
Nem ismerted az ember-őrülést,
Nem ismerted a lelkifurdalást.
Nem érezted Te, hegytetőkön-járó:
Mily örvény-húzású az ingovány,
A láp virága mily kívánatos,
A lidérc milyen kék-lángú talány.
Még a kísértésed is lelki volt,
Még a sátán is a csúcsokra vitt,
Nem ismerted, nem ismerted Uram
A szív leggyilkosabb gyötrelmeit.
Megaláztak, megköpdöstek, Uram,
Ahogy embert e földön csak lehet,
De Benned mártír-mámor muzsikált
Emberfölöttin: Nem érdemled meg!!
Uram, Tetőled mégis csak elmúlott
A Pohár alján a végső üröm,
Nem hajtottad fel a teljes pohárt:
Átmentél tisztán a földi tűzön.

 


 

2021. 11. hét

 

 

Reményik Sándor: Ahogy lehet

 

 

Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal –
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé –
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel –
Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet…
Megalkuvás zsoltárát énekelve,
Végtelen rabmenetben csak megyünk,
Nincs semmi fegyverünk,
Fegyvertelen a lelkünk lázadása,
Pedig a vérünk minden csöppje vágyik,
Vágyik a Péter vad mozdulatára,
Amikor Istenének védelmében
AMálkus fülét hirtelen levágta.
Kik vagyunk mi?
Ó, nem az Alázat,
Csak a megalázottság fiai.
Nemzedékek büszke hídfői közt
Görbülő ív, görnyedő átmenet:
Testvéreim, bizony nem élünk jól mi,
Nem apáinknak tetsző életet.
De aki máskép tehetne helyünkben,
Az vesse reánk az első követ!
Minden percünk kínzó kiegyezés:
Ahogy lehet…
Testvérem, korcs hős, alkuvások hőse,
Félbenmarad, megmásul mondatod?
Egy szikra talán mégis zengve pattan
Lángörvényből, mely benned kavarog.
Dagadnak benned árvizes erők,
Zúdulna niagarás zuhatag:
Elégedj meg, ha megtöltesz belőle
Kristálytiszta vízzel egy poharat.
Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább,
És amit hagynak, egyre kevesebb:
Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,
S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,
Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,
A töredéket eltört mondatodból,
Minden megmaradt árva keveset:
Ahogy lehet…
Láttad a Karsztok szirt-sivatagában
A liliputi termőföldeket?
Pár négyzetméter – amit a lavina,
A kőgörgeteg könnyen eltemet.
S a Karsztok boldogtalan magvetője,
Aföldmívelés madárijesztője
Ezt a kis humuszt mégis szereti,
Kicsi kőkeritéssel keríti.
Pedig szinte sírjának is kevés.
Ó, karszti sors; ó, karszti temetés…
Te is, testvérem, karszti sorsodat
Fogadd el, s védd meg karszti földedet,
Azt a sírodnak is kevés humuszt,
Azt a pár négyzetméternyi helyet,
S azt a fölséges Isten-lábnyomot,
Mit a lavina minden rohama
Eltörölni még sohasem tudott.
Védd ezt a talpalatnyi telkedet,
Cserépkancsódat és tűzhelyedet,
Utolsó darab száraz kenyered!
De azt aztán foggal, tíz körömmel.
Démoni dühvel és őrült örömmel –
Ahogy lehet…
Ahogy lehet…

 

 


 

2021. 10. hét

 

 

 

WassAlbert: Látható az Isten

 

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat, 
mikor ne lenne látható az Isten. 
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt, 
mikor leszállni fél az álom:

 ítéletes, zivataros, 
villám-világos éjszakákon.

 


 

2021. 9. hét

 

 

 

Reményik Sándor: Üres templomban

 

 

Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rámragyog.
 
Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
és mise sincs, se karinges papok,
az oltáron két öröklámpa ég,
az Istenemmel egyedül vagyok.
 
A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
itt állok, szemben állok Ő vele
s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
 
Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
csak fürkészem a nagy Akaratot;
úgyis addig állok, míg Ő akarja
s ha nem akarja: összeroskadok.
 
Olyan végtelen áhitat fog el,
mintha erdőben néznék csillagot,
ahol az örök, ős csend ünnepel,
pedig – csupán egy templomban vagyok.

 


 

 

2021. 8. hét

 

 

Kosztolányi Dezső:Egy verses regényből

 

Szerettelek mindég, fönséges égbolt!
Bölcsőmben is már gyermeked valék,
s csipkém redőin a szűztiszta kék folt
azt hirdeté, hogy gazdag lesz a lét.
Később, hogy életembe vaksötét folyt,
s nem leltem az utam nyomára még,
jártam kiábrándulva, csüggeteg,
nagy bús szemekkel téged néztelek.

A többiek kotortak lenn a sárban,
és lökdösődtek zsíros konc miatt,
nem látva, hogy amott fönn napsugár van,
s lenn a csatorna a szennytől kicsap.
Tűrtem, reméltem, halk szavadra vártam,
mint vétkező, de mindég hű fiad,
lábam botolt és túrta a sarat,
de hű szemem mindég rajtad maradt.

És mostan is oly izzó a szerelmem,
mint a felejthetetlen nász után,
szép vagy, ha arcod édes rózsakellem
füröszti, s elpirulsz egy szent csudán,
szép vagy, ha a hold csendesen mereng fenn,
s hű csókja lángra gyújt, nem hűt csupán.
Szép vagy, magasztos vagy mindenkoron.
Te född be kék selymeddel a porom.

Akkor vagy a legszebb, ha nő a felleg,
ágyúz a villám és a föld süket.
S a birkozó szélvészek ölre kelnek,
és felvonul a győzelmes üteg.
Képed sötétül és reszketnek ezrek,
míg ontasz égető vörös tüzet,
és e szilárd golyót megrengeted.
S sóhajt homályosan a rengeteg.

Te vagy napom, égbolt, te tiszta pompa!
Költőszivem most is vadul szeret.
Mint kisgyerek kihajlék ablakomba,
s bámultam a cikázó kék eget,
csak lóra vágytam, hogy fussak robogva,
amerre vágtat a bősz fergeteg...
Most is szeretlek úgy, mint hajdanán,
villámos, fényes ég, - szülőanyám.

 

 


 

 

2021. 7. hét

 

 

Wass Albert: Magányosság erdejében 

 

Ez itt a magányosság erdeje. 
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogja két tévelygő kezem,
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat. 

 


 

2021. 6. hét

 

 

 

 

ifj. Bartha Sándor:  A Szövetség Ünnepe

 

A virágok ünnepe ez;
lelketek viruló virágaié.
A szívek ünnepe ez;
együtt dobbanó, vágyódó szíveiteké.
A család ünnepe ez;
a fészekből kiröppenő ifjú madaraké.
A menny únnepe ez;
az égé, a földé, a tietek, a miénk...
Mindenkié.

Szívetek aprócska szikráját örömnek
megáldja az ég ma
s meglátni, hogy nő meg,
ha tiszta a ruhátok,
tiszta a gondolat,
makulátlan a jellem
s nincs álarc, mialatt meghúzódna
sötét érdekerdő,
mi az élet egén, csak árnyéktartó felhő.
Mert mit ér az ünnep,
ha üres a szív?
Ha a belső érzés szeretni nem hív?
Mit ér a szövetség, ha nincsen alapja,
s mi lesz az otthonnal,
ha nem Isten karja
védi, vezérli, s ha az életúton
nem Ő az, ki a sok göröngyöt
egyengetni kezdi.

Istennel járjatok.
Az út így könnyebb lesz.
A teher megoszlik, még akkor is,
ha az nehéz kereszt.
A menny rátok figyel.
Létetek, fogadalmatok,
imátok, vágyaitok
az égi folyosókon mind
ismertté válnak.
S a szavak, melyek ma
ünnepélyesen elhangzanak,
örökérvényű, aranybetűkkel
íródnak be - kitörölhetetlenül -
az égi könyvekbe.
Mert a menny is ünnepel ma.
Az angyalok is énekelnek.
Szent harmóniák hangjába
burkolózik az ég.
Ezért legyen fontos számotokra
ez a szent szövetség.
Mert a szövetség ünnepe ez.

És legyen ez az ünnep igazi,
szent ünnep.
Legyen ez a nap ma
napja az örömnek, az imának,
s a nyugodt, békés
Istenre hagyatkozásnak.

 


 

2021. 5. hét

 

 

Babits Mihály: BALÁZSOLÁS

 

 

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól, s a veszedelmes mandulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek - de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel... Mosolyogj rajtam, Balázs!
ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén -
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan olyan megadón
hajtottam gyetyáid közé,
mintha sejtettem volna már... Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet...S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.

 


 

 

2021. 4. hét

 

 

 

Sík Sándor: Az acélember

(Ének a sürgönypóznáról)

 

 

Áll, egyenesen, egymagán
Az acélember a hegy homlokán. 

Széttárva karcsú, hosszú karjai,
A kábelek kígyóit tartani.

Nem görnyedez és nem erőlködik:
Áll és feszül és hordja terheit.

De hűvös feje túl a drótokon
Hosszan elnéz a nyúlós utakon.

Lát, embereket és országokat,
Bolond és keserű látásokat:

Az éhes ember néma ráncait,
Dokkok penészes árusáncait,
Országhatárok inga-táncait,

És hall, hazug és gyilkos hangokat:
Borhősöket, barátokat, bankokat,
És népgyűléseket és tankokat.

Az eszme önmagára-lázadását,
A forradalmak bárgyú körfutását,
Az őrülések örök újulását.

A földgömb reng és ég a szemhatár.
Az acélember néz és konstatál.

Áll és szótalan ég felé feszül:
Hordja a kábelt rendületlenül.

S ha olykor egy-egy holdas éjszakán
Ráül terhével a szörnyű magány,

S a látomások emlékeitől
Dereka már-már megroppanni dől:

Ilyenkor elég egy szempillanás:
A szomszéd hegyen másik óriás,

A harmadik ormon a harmadik
Hordozza látomása titkait.

Egy pillanat, egy közös rezzenés:
A három acélember összenéz.

Testvér – mondja az acélpillanat –
Tudom: gyengének lenni nem szabad.

Tudom, a mi törvényünk állani:
Mi vagyunk a Vezeték várai.

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,
De rajtunk megyen át az Üzenet.

Az ismeretlen Igét hordja vállunk.
Bennünket ideállítottak. Állunk.

 


 

 

 

2021. 3. hét

 

 

Sík Sándor – Hiszek

 

Hallják meg hívők és hitetlenek
Élet-halálra szóló eskümet!
A szív bősége zúg fel ajkamon,
Az kényszerít a Krisztus vallanom.
Hallják meg rokkant, vén aposztaták
S a vétekben vajúdó új-világ,
A forradalom, a vak Leviáthán,
És hallja meg a settenkedő Sátán:
Isten nevében vallomást teszek:
Hiszek.

 

Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
Igen és nem, kereken, magyarán.
Semmi csűrés és semmi csavarás,
Ínyeskedés és köntörfalazás:
Hiszem és vallom, szeretem és élem,
Amit az Egyház hinni ádelébem.
Ebben a hitben élek és halok:
Katolikus vagyok.

 

Hiszek egy Istent, ki három személy,
Az élő Istent, aki bennem él,
S akiben élek, mozgok és vagyok,
Kinek tenyerén megsimulhatok.
Akinek rám is éber gondja van,
És cselekszik bennem és általam.
Aki mozdítja minden mozdulásom,
S én jóban-rosszban boldogan imádom
Intéző édes mély akaratát.
Hiszek Istenben, hiszem az Atyát.

 

Égnek és földnek testté vált frigyét:
Hiszem a Krisztust, hiszem az Igét.
Akit az Atya örök óta szül,
És akiben szépséggé lesz a zűr.
Kinek emberré tetszett válnia,
Hogy Isten legyen az ember fia.
Ki hogy minden nap eljöhessen hozzánk,
Ízlelnünk adta a rejtelmes Ostyát.
Benne az élet és benne az út.
Hiszek Istenben, hiszem a Fiút.

 

Hiszem a Krisztus gyújtotta tüzet:
A Szellemet, aki a Szeretet.
Aki Szent Péter ajakán rivall,
Hegyeket bont, szíveket áthidal,
És hét csatornán csorgatja beléd
Az élesztő kegyelem kútfejét.
Ki tüzet gyújt az embergondolatnak,
Kiből fölébe nőhetsz tenmagadnak
És mosolyoghatsz, alkothatsz, ölelhetsz.
Hiszek Istenben, hiszem a Szentlelket.

 

Hiszek, és tudom, honnan a hitem.
Házamat én kőszirtre építem.
Négy élőlény az erős alapok:
ember, oroszlán, sas, tulok.
Hallottam a piacon szólni Pált,
Hallottam Ágostont és Ottokárt,
Látom a szirten Péter kulcsait,
S bennem a mélyben, hallom döbbenettel:
Kimondhatatlan gerjedezésekkel
A Szentlélek sóhajtozik.
Ó tudom kinek, ó tudom kinek:
Én az eleven Istennek hiszek.

 

Élő hitemmel vagyok én szabad.
Mankó helyett kötöttem szárnyakat.
Ami akad a földön emberi,
Gazdag szívem testvérnek ismeri.
És ami túl az emberkörökön,
A végtelenség: ígért örököm.
És mikor üt a boldogságos óra,
Hogy befogadjon koporsóm gubója:
Hitem gyertyája utolsót remeg,
És Istennek ajánlom lelkemet.

 

 


 

 

2021. 2. hét

 

 

 

 

Sík Sándor: Ments meg Uram!

 

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól
A meddőségtől, lanyhaságtól,
a naptalan és esőtelen égtől;
Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek;
Ne engedj Uram, koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram, megülepednem,
sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hülni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap Uram, hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!

 

 


 

 

 

2021. 1. hét

 

 

Sík Sándor: A napkeleti bölcsek

 

Ama csillag után.
A holdsugaras hideg éjszakán,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.
A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.
És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.
Ama csillag után.

 


 

 

2020. 53. hét

 

 

 

Az Ige megtestesült

 

Az ige megtestesült Názáretben,
Kit Mária szűzen szült Betlehemben.
Itt vagyon elrejtve kenyérszínben,
Imádjuk mindnyájan egyetemben.

Ezt az igaz nagy Isten bölcsessége
Mindeneknek javára cselekedte.
E dolgon angyalok csodálkoznak,
Emberek, állatok álmélkodnak.

Betlehembe ne menjünk, föltaláljuk
Jelen e szent oltáron, s magasztaljuk.
Mert szívünk ha tiszta és ártatlan,
Kedvesebb az neki, mint az arany.

Dicsőség és dícséret az Atyának,
E világra született szent Fiának,
És vele a kegyes Szentléleknek,
Szentháromságban az egy Istennek.

Forrás: SZVU (18)

 


 

2020. 52. hét

 

 

Juhász Gyula – Karácsony felé

 

 

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

 

 


 

 

2020. 51. hét

 

 

 

Sík Sándor: Isten érkezése

S egyszer, mint a tiszta hold a vizen,
Mélyeimnek mormoló vizéből
Fölmerült az Élő Isten arca.

Hírnököt nem járatott előre,
Fullajtár sem harsonázta jöttét:
Nem mehettem hódolón elébe.

Még csak nem is kopogott az ajtón,
Még sem rezzent léptein a padló,
Meg sem lobbant mécsem lángja tőle.

Halkan, halkan, mint beteg fiúnak
Ágya mellé simul édesanyja,
Úgy az Isten: csak hogy egyszer itt volt.

Ráismertem: ez a dajka két szem
Kísérgette kisgyerek koromban
Pilleűző tarka futkosásom.

Ráismertem: lobbanó szemétől
Gyulladoztak hajnal-ifjúságom
Fellegjáró büszke víziói.

Ő nézett rám kisfiú-szemekből,
Szívüknek ha kátét nyitogattam,
És ha mondtam pillangó meséket.

Mintha mindig itt lett volna nálam,
Mintha most már itt maradna mindig!
Mintha most már itt maradna mindig!

 


 

 

2020. 50. hét

 

 

Babits Mihály:  PSYCHOANALYSIS CHRISTIANA 

 

Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:  

ilyen szentek vagyunk mi!

Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?

Krisztus urunk, segíts meg! 

Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.

Bár ilyenek lennénk mi!

Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s hamittemagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!  

Krisztus urunk, segíts meg! 

Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Itélőkéme?!
Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá
balga fejünk - s így ér a félig-kész Halál, 

s akkor mivé leszünk mi?  

Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.

Krisztus urunk, segíts meg!  

Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?  

Szenvedésre lettünk mi.

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába. 

Krisztus urunk, segíts meg!

 

 


 

 

2020. 49. hét

 

 

Szent-Gály Kata: BÁTORÍTÁS

 

 

Légy csöndességben sokszor és sokat,
és mint fa ága cinkét hívogat,
tanulj meg várni.

Már valahonnan jön a Kegyelem,
egészen halkan, észrevétlen,
és le fog szállni.

 


 

 

2020. 48. hét

 

 

Bódás János – Advent

 

Te szörnyű, vajúdó idő,
ne szülj, ne szülj több rémet!
Most már tiszta örömmel is
legyen megáldva méhed!

Szülj halva minden szenvedélyt,
vad átkot, véres harcot,
Fojtsd meg a bűnt, mi valaha
öledben megfogamzott.

Elég volt már a gyötrelem,
elég volt már a vérből!
Napfényre vágyunk már a
gond fekete erdejéből!

– Te véres, vergődő szívünk,
ne szülj te sem több átkot,
öleld magadhoz boldogan
az embert s a világot!

Növeld, mi bennünk isteni,
s öld meg, mi bennünk állat,
hisz a dühös tusákba már
mindenünk belefáradt! –

Szüless meg bennünk, Tisztaság,
szüless meg bennünk, Béke!
S tedd kezedet a vad világ
lázas ütőerére.

Szüless meg bennünk, Szeretet,
te legszebb lelki virtus:
– a szívünk szomorú, beteg, –
Teremts bennünk új életet,
szüless meg bennünk, Krisztus!

 


 

 

 

2020. 47. hét

 

 

Reményik Sándor: "Tündérfok"

 

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

 

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

 


 

2020. 46. hét

 

 

Legyen időd...
(fordította: Sajgó Szabolcs)

Legyen időd gondolkozni...
Ez az erő eredete.
Legyen időd játszani...
Ez az örök fiatalság titka.
Legyen időd olvasni...
Ez a bölcsesség forrása.
Legyen időd imádkozni...
Ez a legnagyobb erő a földön.
Legyen időd szeretni,
hogy mások szerethessnek...
Ez istenadta kiváltság.
Legyen időd barátságosnak lenni...
Ez az út a boldogság felé.
Legyen időd nevetni...
Ez a lélek muzsikája.
Legyen időd adni...
Túlságosan rövid a nap ahhoz,
hogy önző legyél.
Legyen időd dolgozni...
Ez a boldogulás ára.
Legyen időd cselekedni tiszta szeretetből...
Ez a Mennyország kulcsa.

Figyelj a mára!
a Tegnap csak álom,
a Holnap csak látomás;
a helyesen megélt Ma tesz
boldog álommá minden Tegnapot,
és minden Holnapot reményteljes látomássá.

 

 


 

 

2020. 45. hét

 

 

 

Falu Tamás: Esti ima

 

Ne fájjon a lelkem,
ne fájjon a testem,
legyen, ki felemel,
amikor elestem.


Amit méznek érzek,
epévé ne váljék,
kövessen a béke,
mint jóságos árnyék.


S ha majd jő a halál,
szóljon hozzám szépen,
s ne a hátán vigyen,
hanem az ölében.

 

 


 

 

2020. 44. hét

 

Mécs László - Fényt hagyni magunk után!

 

 

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni az szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!


Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

 

Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.

 

Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!

 


 

2020. 43. hét

 

 

Bódás JánosSzentlélek, szállj alá!

Szent Lélek szállj alá:
erő, kincs, égi fény…
A világ oly gazdag,
és mégis oly szegény!
Hatalmasoknak, kik
vezetik a népet,
s fegyver van kezükben,
adj nagy bölcsességet.
Űzz el szívekből
vad haragot, sértést,
népek s egyesek közt
teremts egyetértést.
Annyi még az önzés,
a gyűlölet: – vedd el!
tölts be minden szívet
emberszeretettel.
Krisztus indulatját
vidd a földre szerte,
Te uralkodj bennünk
békességnek Lelke.
Élni vágyunk, mégis
veszni készül minden,
mentsd meg a világot
Szentlélek Úr Isten!

 


 

2020. 42. hét

 

Lackfi János

Te meg minek mész templomba?

 

 

Te meg minek mész a templomba,
ahol az a sok bűnös, béna, vetélkedő,
kishibás lélek tobzódik?
Hát mert néha olyan elveszett vagyok,
és jól esik, ha megtalálnak.
Hát mert elesettnek érzem magam,
és nincs, aki felsegítsen.
Hát mert egy csomó szégyent és fájdalmat
cipelek, betolom oda, leborítom az Isten elé,
kiborulok az Isten előtt, és annyival könnyebben
megyek haza, üres a talicska.
Mert tele vagyok sebekkel, és rám fér időnként
egy kis átkötözés, fertőtlenítés, jobbfajta
kenetek és kenőcsök.
Mert szerelmes vagyok, és látni akarom
kedvesemet, az Istent, amint kijön az erkélyre,
és fogadja a szerenádomat.
Mert magányos vagyok, és egy csomó más
magányos ember jön ide, egyesítjük
a magányainkat, és az megtelik Istennel.
Mert túlontúl okos vagyok, és látnom kell
a helyet, ahol a part szakad, a sok okosság
véget ér, és Isten minden észszerűségre
fittyet hányva feláldozza értünk magát.
Mert a nagy hajtás kitekert belőlem
minden emberit, olyan szavak kellenek,
amelyek mögött nincsen érdek,
amelyek elevenembe vágnak.
Mert a hatalmasra hízott egóm
már egészen felfalta az érzéseimet,
a részvétemet, a békémet, a derűmet,
szétmar a sok meg nem bocsátás,
szívműtétre van szükségem.

 


 

 

2020. 41. hét

 

 

 

Sík Sándor – Ketten a Mesterrel

 

 

Fehér fényben, fehér ruhában,
Egy férfi jár előttem egyre.
Vezet, vezet, kezem kezében,
Föl a magányos, nagy hegyekre.
Az emberarcok ködbe vesztek,
Ketten vagyunk a hegyeken.
Kézen fogva vezet a Mester,
S én követem.

Megláboltam a pusztaságot,
Homokviharos, sívó tengert.
Szürke porát szívemre szórta,
Szörnyű magánya majd hogy elnyelt.
De tikkadt lelkem felüdítve
A Mester arca járt velem.
Kezem meleg kezébe fogta,
S én követem.

Lehevertem illatos fűre
Oázisok mézes szelében,
Elálmodoztam rózsás felhőn,
Távol dalon, zsongó levélen.
De kezét homlokomra tette
S megnyitva álmodó szemem,
Előre mutatott a Mester,
S én követem.

Elértem a hegyek tövébe
S indultam fölfelé nyomában.
Dideregtem a szirti szélben,
A szikla megvérezte lábam.
Ha megálltam, szemembe nézett
És rám mosolygott csendesen.
S belém szállott a Mester lelke.
És követem.

Mikor az első csúcsra értem,
Verejtékes nap estelén,
Megkísértett a nagy Kísértő,
És egy világot tárt elém.
De a Mester szemembe nézett,
Szomorú szemmel, könnyesen,
S rajta kívül nem láttam semmit.
És követem.

Járok magányos hegytetőkön,
A magasságos szirthazában.
S egy férfi jár előttem egyre,
Fehér fényben, fehér ruhában.
Léptünk alatt meleg virágok
Serkednek a vad köveken.
Kézen fogva vezet a Mester,
S én követem.

 


 

2020. 40. hét

 

Ady Endre: Az Úr érkezése

 

 

Mikor elhagytak,
Mikor lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De Őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

 


 

2020. 39. hét

 

 

 

Reményik Sándor: Kegyelem

 

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

 

 


 

2020. 38. hét

 

 

" Te nemcsak olyan forrás vagy, amelyik engedi magát megtalálni.
Te az a forrás vagy, amelyik maga indul el megkeresni a szomjazókat."
Sören Kierkegaard

 

 

Túrmezei Erzsébet: A FORRÁSHOZ...
 

Tiszta- bővizű csodálatos Forrás,
keresd tovább a szomjasakat!
Látod, mennyien vannak!
Posvány vizével oltják szomjúságuk.

Szomjaznak, életre, szeretetre,
irgalomra és bocsánatra, jóságra,
igazságra, örömre, igazi szabadságra.
Szomjazók számlálhatatlan serege!
Mi lesz velük, ha rád nem találnak?!

Milyen felfoghatatlan, ahogy elindulsz
megkeresni őket, ahogy szüntelen
útban vagy feléjük, meg se várva,
hogy ők keressenek!
Milyen csodálatos titok!

Boldog akit már megtaláltál,
s nem posványok mérgező vizét issza!
Ahogy ígérted,
nem szomjazik soha többé,
és belsejéből szeretet, öröm,
irgalom, jóság: élő víz fakad.

Krisztus-forrás, te áldott, drága, tiszta,
keresd tovább a szomjasakat!

 


 

2020. 37. hét

 

 

 

Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

 

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

 


 

 

2020. 36. hét

 

 

Sík Sándor – A néma Miatyánk

 

Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd…!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.

De mire jó
Egy lámpástalan rádió?
Hogyan szólítsam az ég Urát
Egy siketnéma Miatyánkon át,
Ha szói közül minden második
Alattomosan elrejtőzködik!
Bénult napokon, izzadt éjeken
Az értelem is értelemtelen,
Értelemtelen és imátalan, –
Magam vagyok, egészen egymagam.

De talán mégis volna valami
Helyettem hinni, vallani,
Nevemben felimádkozó
Karikás kis szentolvasó,
Egyetlen társam aki vagy,
Karikagyűrűm, el ne hagyj!

De nem hagytalak-e Téged el én,
Szómmal, amelyből kialudt a fény?
Szívemmel, amely csupa seb,
Elmémmel, amely űrnél üresebb?
S nem hagytam-e el Veled együtt Azt,
Aki az űr fölött virraszt?
Mit felelek, hisz nem tudok felelni:
Mit felelhet a Mindennek a semmi!
Akarom élni az egész hitet,
Szeretni, ahogy Isten szeret,
És bízni, bízni akarok,
Abban, amit a Krisztus hozott.
Nem érzem, nem is gondolom,
De akarom, akarom, akarom.

 


 

 

2020. 35. hét

 

 

(Ének a sürgönypóznáról)

 

Sík Sándor: Az acélember

 

Áll, egyenesen, egymagán

Az acélember a hegy homlokán.

 

Széttárva karcsú, hosszú karjai,

A kábelek kígyóit tartani.

 

Nem görnyedez és nem erőlködik:

Áll és feszül és hordja terheit.

 

De hűvös feje túl a drótokon

Hosszan elnéz a nyúlós utakon.

 

Lát, embereket és országokat,

Bolond és keserű látásokat:

 

Az éhes ember néma ráncait,

Dokkok penészes árusáncait,

Országhatárok inga-táncait,

 

És hall, hazug és gyilkos hangokat:

Boxhősöket, bárokat, bankokat,

És népgyűléseket és tankokat.

 

Az eszme önmagára-lázadását,

A forradalmak bárgyú körfutását,

Az őrülések örök újulását.

 

A földgömb reng és ég a szemhatár.

Az acélember néz és konstatál.

 

Áll és szótalan ég felé feszül:

Hordja a kábelt rendületlenül.

 

S ha olykor egy-egy holdas éjszakán

Ráül terhével a szörnyű magány,

 

S a látomások emlékeitől

Dereka már-már megroppanni dől:

 

Ilyenkor elég egy szempillanás:

A szomszéd hegyen másik óriás,

 

A harmadik ormon a harmadik

Hordozza látomása titkait.

 

Egy pillanat, egy közös rezzenés:

A három acélember összenéz.

 

Testvér – mondja az acélpillanat –

Tudom: gyengének lenni nem szabad.

 

Tudom, a mi törvényünk állani:

Mi vagyunk a Vezeték várai.

 

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,

De rajtunk megyen át az Üzenet.

 

Az ismeretlen Igét hordja vállunk.

Bennünket ideállítottak. Állunk.

 


 

2020. 34. hét

 

 

Végh György: Kíváncsiság

 

Jó volna egyszer más ember szemével
megnézni-látni kívülről magam:
mert érdekelne, hogy ki és miféle
az, akié a szájam és hajam,
hogy ki az, ki a szívem bitorolja,
aki használja lábam és kezem,
ki minden szervem elkoptatja sorra,
aki feléli lassan életem.

Vajjon tudnék-e lenni jó barátja?
Irigyelném-e titkon életét?
Mit váltana ki belőlem halála?
Örülnék-e, vagy könnyet ejtenék?
Jó volna egyszer más ember szívével
érezni ezt halálos komolyan.

Jó volna egyszer más ember szemével
pártatlanul megnézni önmagam.

 


2020. 33. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet – A forráshoz

 

„Te nemcsak olyan forrás vagy,
amelyik engedi magát megtalálni.
Te az a forrás vagy, amelyik maga indul el
megkeresni a szomjazókat.”
Sören Kierkegaard

Tiszta- bővizű csodálatos Forrás,
keresd tovább a szomjasakat!
Látod, mennyien vannak!
Posvány vizével oltják szomjúságuk.

Szomjaznak, életre, szeretetre,
irgalomra és bocsánatra, jóságra, igazságra, örömre, igazi szabadságra.
Szomjazók számlálhatatlan serege!
Mi lesz velük, ha rád nem találnak?!

Milyen felfoghatatlan, ahogy elindulsz megkeresni őket,
ahogy szüntelen útban vagy feléjük,
meg se várva, hogy ők keressenek!
Milyen csodálatos titok!

Boldog, akit már megtaláltál,
s nem posványok mérgező vizét issza!
Ahogy ígérted, nem szomjazik soha többé,
és belsejéből szeretet, öröm, irgalom, jóság: élő víz fakad.
Krisztus-forrás, te áldott, drága, tiszta,
keresd tovább a szomjasakat!

 


 

2020. 32. hét

 

 

 

 


 

2020. 31. hét

 

 

 

Sík Sándor: El kell menni a sivatagba

És szólottam magamhoz komolyan:
El kell menni a sivatagba!

Oda kell menni, ahol úttalan
Kemény nagy utak kanyarogva
Minden kijárást eltemetnek.
Hol szürkülő szegény szemednek
Könnyeket súg a sivatag.
Hol visszasírod bús magad,
S amiknek ízét elfeledted:
Ezüstös régi könnyeid.
Mert látod, oly rég eltemetted
A sírás szép szentségeit.

Ott majd az ég sóhajt feletted,
És zúg a porló hűs porond;
És barlangod fázó nyugalma,
S az éjszakák szúró szelén
A sivatag sajgó siralma,
S a sápadt, sárga esti fény,
Mely mindent, ami él körötted,
Bolygó nagy árnyékokra bont, -
S melyhez magad, bús árva pók,
Száz szürke szállal megkötötted:
Az egyesegyedülvalóság,
A hűvös percek, hideg órák,
A reszkető jég-csodarózsák,
S a holt dalok, a halkulók -
Mind-mind így fognak szólni hozzád:

Szegény fiú, most jó helyen vagy.
A sivatag jó és szeret
A sivatag susog veled,
Megsimogatja árnyas orcád,
S a múltak mostohája elhagy.
S melyek átkát hidegen hozzák
Rezzentő régi rossz szelek:
Az apadt-könnyű régi esték
Meghalnak mosolyogva a sivatag felett.
És újra fölfakad, ami hallgat régesrég,
A könnyek közt mosolygó régi ének,
S partján a könnyek áldott kútfejének,
Amit kutatsz remegve, aggva:
A titkot újra fölleled.

És elmentem a sivatagba.

 


 

2020. 30. hét

 

 

Misztrál (dalszöveg): Gyöngyöt az embernek

Valami érzést gyönyörűt, szépet
Valami hangot valami képet
Napfény ecsetje napsugár húrja
Valami újat valamit újra
Valami ősit valami égit
Valami hősit valami régit
Valami földit valami gyarlót
Fagyöngyöt vágó
Holdsugár-sarlót

Szent dal csengését
Majd a szent csendet
Káoszban fogant újjászült rendet
Játékot, harcot
S a végén békét
Tó mélyén alvó tündérek képét
Lelkek sebére hófehér tépést
Tenni az Isten felé pár lépést
átlépni közben árkot, göröngyöt
és az Embernek szórni a gyöngyöt

 


 

 

 

2020. 29. hét

 

 

Reményik Sándor: Akarom

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

 


2020. 28. hét

 

 

Dénes Ferenc

VETÉS – ARATÁS

 

Életünk e földön magvetés,
Születés legyen, vagy temetés,
Bölcső van nálunk vagy koporsó,
Vagy kútba tört a vizeskorsó,
Összeomlott minden cél és terv,
Öröm fog el, vagy fájó keserv,
Mind vetés ez, biztos és igaz,
Tiszta búza, avagy szennyes gaz.

Vetés, vetés, vetés az élet …
Végén aratsz! Hogy mit? Kérdezed?!
Aratod azt, amit vetettél,
Szép nyár legyen, vagy zimankós tél…
Ha előlép sötét végnapod,
Mit vetettél – majd azt aratod!

Ezért vigyázz! Vess tiszta magot:
Szeretetet, mit Isten adott.
El ne hibázd életed útját,
Oly úton járj, melyen Jézus járt.
Légy az Övé végig, igazán,
Boldogságra így számíthatsz ám!
Az aratás bekövetkezik…
Elkerülni nincs lehetőség.
Ha vetésed áldott volt … igaz,
Ha nem volt ott semmiféle gaz,
Aratásod ünnepi dísz lesz,
Szíved, lelked, elméd boldog lesz.
Énekelve, boldogan aratsz.
S ÖRÖK DICSŐSÉGRE
MEGMARADSZ.

 


2020. 27. hét

 

 

 

Szent-Gály Kata - A kegyelem

„Te soha többé nem leszel nyugodt
S nem lesz tiéd a nyárspolgári béke,
Mert beléd hullott az Isten vetése
És azt kitépni nem lehet,
- vagy nem mered,
- mert érzed, hogy éned jobbik része.
Azt megteheted, hogy soha nem kapálod,
Hogy letaposod a kihajtó ágat,
Hogy nem öntözöd,
Hogy szinte gyűlölöd,
- de Harmat is van,
És néha, akaratlan meglep.

És valahogyan elindul benned
Egy gondolat, egy szó, egy jóbarát, egy semmi-
S amit már kezdtél elfeledni
Vagy letagadni: duzzad, újra él.
A gyökér,
A mag,
Beléd szövődik és szállá fakad
És vakmerő kalandra bátorít:
Kilépni önmagadból,
Az átlagosból,
Komolyan venni azt, mit hiszel.

Tulajdonképpen mért nem kezded el?”

 


 

 

2020. 26. hét

 

 

 

Sík Sándor: Virág a tengeren


Parttalan tenger ringat csendesen.
Kicsiny virág vagyok,
Fehér virág vagyok,
Ringó virág végtelen vizeken.

Kicsiny virág vagyok.
Nagy, feneketlen mélységek fölött,
Hűvös, temető mélységek fölött
Hintáznak a habok.

Nagy, feneketlen mélységek fölött
A tenger lelke zúg,
A mélységek lelke zúg,
S ezüst hullámok árja hömpölyög.

A tenger lelke zúg.
A végtelen víz: ez az én hazám.
Végtelenség, te vagy az én hazám,
És én a koszorúd.

A végtelen víz: ez az én hazám,
A tenger az enyém,
A minden az enyém,
A fénymámoros örök óceán.

A tenger az enyém.
Öröktüzű nap fönn a kék egen:
Ringó virág végtelen vizeken,
Téged imádlak én.

 




 

 

2020. 25. hét

 

 

Sík Sándor: Dalolj, ne félj! (Reményik Sándornak)
 
,,Egy új világ van születőben!'' – mondják,
Kik felkötötték az Idők kolompját.
A vének, kiknek szája fél-sírásra:
Megérett a világ a pusztulásra!''
Ne higgy nekik, magadnak higgy te, lelkem!
Én egy órával mások előtt keltem,
De fáradt nem vagyok,
És bizalmasaim a csillagok.
 
Én nem hiszek a tele-szájas Újban.
Az Új csendben jön és oldott sarúban,
Vagy a magasból angyalpille szárnnyal
A szívbe, mit az Istenség megárnyal.
És akiben Igéjét megfogantja,
Az szánva néz a kérkedő Kalandra,
Amely ma szerteszét
Elfojtja a szemérmes Új neszét.
 
Én hiszek benne, mind a világ ellen.
Őrá esküdtem ifjú életemmel,
S azóta minden évszakújuláson
Még-még újabbnak, ifiabbnak látom.
És örökebbnek. Ó hogy issza fényét,
Hogy zsendül rajta új sarj, új reménység,
Mely örököt akar!
Csak ami örök, az a fiatal!
 
Ne higgy, én lelkem, csak makacs magadnak.
Megy a karaván, kiskutyák ugatnak.
Vénhedt ebek vonítanak a holdra:
A hold csak hinti harmatát mosolygva.
Eredj, én lelkem, elrendelt utadnak,
Szolgálatodra: keletről nyugatnak,
Előre, mint a nap.
A Pillérek erősen állanak.
 
Meleg a nap és hűvös szellők fújnak:
Ki mondja őket réginek vagy újnak?
Csorog a forrás, szüntelen szülemlő:
Embernek, őznek örök anyaemlő:
Vedlik és újul az emberi öltő,
Meleg a nap, és énekel a költő.
Lelkem, dalolj s ne félj,
Te napsugár, forrásvíz, enyhe szél!

 

___________________________________

 

2020. 24. hét

 

 

Babits Mihály: ÚRNAPI ÉNEKE

 

Dicsérd, Sion, a Megváltót,
dicsérd a vezért, a pásztort,
    zengj himnuszt, zengj éneket!
Ahogy bírod, akként merjed:
nagyobb Ő mint a dicséret,
    méltón nem dicsérheted.
 
S a dicséret külön tárgya
ma hogy a Kenyeret áldja,
    mely éltet és eleven,
s hogy végvacsoráján kapta
a Tizenkettők csapatja,
    nem kétséges semmiben.
 
Legyen teljes, legyen zengő,
legyen vidám és illendő
    szivünk ujjongása ma:
mert azt a napot jelzi ünnepünk,
melyen először adatott nekünk
    ez a lelki lakoma
 
Új királynak asztalára
új törvénynek szállt páskája:
    elavult a régi már.
Fut az ujtól ami agg,
igazságtól ami vak;
    fut a fénytől a homály.
 
Amit Krisztus tett ez estén,
hagyta hogy rá emlékezvén
    cselekedjük mi is azt.
Okultunk szent törvényéből:
így lesz borból és kenyérből
    üdvösséges áldozat.
 
Más és más - de nem lényegben,
csak jel szerint más - szinekben
    égi jók lappanganak.
A vér ital, a hús étel:
mégis Krisztus, lényegével,
    teljes mindkét szín alatt.
 
Oly kenyér, melyet meg nem tör,
aki vesz miként étekből,
    s el se vág, és meg se szel.
Veszi egy és veszik ezren:
annyit egy; amennyit ezren;
    fogyasztják és nem fogy el.
 
Veszik jók és veszik rosszak:
csakhogy különböző sorsnak
    részesei ők vele.
Rossznak halál, jónak élet:
ilyen az egyforma étek
    különböző ereje.
 
Im az angyalok kenyere,
utonjárók eledele,
édesfiaknak étele,
    nem ebek számára szánt,
melynek előképe már a
husvéti bárány halála,
valamint Izsák oltára,
    s hogy az égből manna szállt.
 
Óh igaz Kenyér, jó Pásztor,
Jézus, óvj az elbukástól,
te táplálj és te palástolj
s add hogy a feltámadáskor
    üdvnek látói legyünk.
Te, ki mindent bírsz és értesz,
s e földön táplálsz és éltetsz,
tedd, hogy szent népeddel, ékes
asztalodnál majd az édes
    örökségben résztvegyünk!

 

__________________________________________________________

 

 

 

 

   

2020. 23. hét

 

Kányádi Sándor:

KÖNYÖRGÉS TAVASSZAL

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág.
Tavasz van megint, tavasz van újra,
s az ember, az ember messzire lát.

Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó!
Annyi, de annyi bús napon át
Tebenned bíztam, Tetőled vártam
keserű szívem szép igazát.
Bontsd ki a kedvem,
bontsd ki: lobogtasd!
Halovány arcom
fényedhez szoktasd.
Simogasson meg
barkáid bolyha,
sápatag vérem
fesd meg pirosra.
Remény-emlődből,
öröm tejével
szoptass meg engem –
igaz igékkel.

Szépíts, erősíts,
beszélj hozzám,
Tavasz-világom,
Tavasz-anyám.

Te szültél, te nevelj:
fiaddal ne perelj!
Elestem, emelj föl:
ne hagyj el, meg ne ölj.

Apaszd el bánatom,
könnyeim töröld le.
Ékesítsd fejemet,
ragyogjon fölötte
örökzöld május-ág.
S ringassák álmaim
illatos orgonák.

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág:
Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom,
keserű szívem szép igazát.

(1957)

 

_________________________________________________

 

2020. 22. hét

A Szentlélek himnusza

A Lelket várom a nagyszerűt,Mi szépségekben szíven üt,A Lelket ki az Atyától lettS a vizek felett lebegett.

A Lelket, akiben élet forr,És rózsáival teleszór …A lelket, mely gyújt, csodát mível,És betölt kegyelmeivel,Mi föntről, egekből árad át,Az örök élet áramát,Mi telít, ürít és újra töltÉs újjá születik a Föld!

A Lelket várom, dús égi szél,Ott fú, ahol akar és beszél.Mond kimondhatatlan szavakatÉs kormányoz virágokat …

Mint irgalmas szellő lengedez,Békéjével simít , legyez.Megkérem, mondjon majd értem szót,Védje az egyedülvalót.Velem, veled és vele legyen,Hogy minden ember szent legyen!

Puszta Sándor (részletek)

 

 

2020. 21. hét

 

JOBB NÉKTEK ÍGY

„Jobb néktek így, hogy immár elmegyek”
Bár szívetek sajog, vérzik e szóra.
Ám fájdalom bölcsője az örömnek,
S enyészet az öröklét hordozója.
Virág fakad a sírhalom tövében.
Érettetek s még sokakért folyt vérem,
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Nem ismertek ti még,
Nem, lélekben, csak múló porhüvelyben;
Ím lássátok a megtisztult Igét,
Mi salak volt – a test – eztán pihenjen.
A lelket egykor rátok majd kiontom,
Hogy kebleteken égi láng lobogjon.
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Míg féltve őrzi anyja,
Nem oly merész, nem oly erős a gyermek.
De künn a síkon, önmagára hagyva
Tanul szemébe nézni fergetegnek.
Keblét viharra, vészre bátran tárva, –
Ott születik a hős a bősz csatákba’…
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Bár most nem értitek,
Hisz könnyben úszik szemetek pillája,
Ám lesz idő, igen, megéritek,
Hogy tisztán láttok napba’, éjszakába.
A hívőké az élet koronája,
Higgyétek hát a szó akárhogy fájna:
Jobb néktek így!

Vajkó Pál

 

 

 

 

2020. 20. hét

 

HISZEK A SZENTLÉLEKBEN

Hiszem,
hogy megszabadít előítéleteimtől.
Hiszem,
hogy megváltoztatja szokásaimat.
Hiszem,
hogy legyőzi közömbösségemet.
Hiszem,
hogy szeretettel tölti el lelkemet.
Hiszem,
hogy megállít a rossz előtt.
Hiszem,
hogy felbátorít a jóra.
Hiszem,
hogy legyőzi szomorúságomat.
Hiszem,
hogy szeretettel tölt el Isten igéje iránt.
Hiszem,
hogy elveszi kicsinyhitűségemet.
Hiszem,
hogy megerősít szenvedésemben.
Hiszem,
hogy áthatja egész lényemet.

(Karl Rahner katolikus teológus imája, 1904-1984)

 

 

 

2020. 19. hét

Túrmezei Erzsébet: A legnehezebb kérés

"Legyen meg a Te akaratod!“
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy "legyen meg a te akaratod!“?
 
Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !“
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“
 
Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!-
A békesség csak így lesz az enyém.
 
Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-
 
"Legyen akaratod-, ha nap nevet.
"Legyen akaratod-, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

 

 

 

2020. 18. hét

 

Mécs László: Csak ennyi az egész

Igen, lehettem volna én is boldog,
az én utam is éppen arra vitt.
A kert elébe értem, mely reám várt.
Szerelem. Rózsák édes mámora.
Gyümölcsfák. Csend. Családi tűzhely.
Szántás-vetés humuszban, szerelemben,
Irtás-oltás fákban, gyerek-szívekben.
A nagyvilág villámait fogó,
vihar-szordínós villámhárítók.
A nagyvilág lármáját átszűrő,
dallammá szűrő zűrzavar-szűrők.
Leány-hajszálon függött az aranykulcs.

De megfordultam, nem tudom miért.
Én nem vagyok hős, nem vagyok erős.
Nem tudtam, hogy mit rejt a másik út,
hogy mi a cél és mi a harc a célért,
hogy mit keressek itt a másik úton.
Csak megfordultam. Ennyi az egész.

Csak annyit tudtam, Valaki szeret.
Valaki nagyobb minden boldogságnál,
minden csendnél és minden szerelemnél,
nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél.
Tudtam, szeret. És ennyi az egész.

Hagytam magam szeretni, mint a gyermek,
a Jézus Krisztus ember-ideálja.
Hagytam magam vezetni, mint a gyermek.
A gyermekben nincs cél, nincs hősiesség,
csak megy,ha küldik, s nem tudja miért.
És küldtek. Mentem. Ennyi az egész.

És jártam mint a többi vándorok.
Fecskét kérdeztem és fülemiléket.
"Mi nem szövünk, mi nem fonunk,
mi nem szántunk, mi nem vetünk,
mégsem vagyunk mi céltalan csavargók:
mi hozzuk a tavaszt s a dalt."
És vándoroltam. Ennyi az egész.

Van úgy, hogy játéklovacskát kapok,
s játék-ekécskét nyomnak a kezembe.
Gyerünk, gyerünk játéklovacskák,
gyerünk, gyerünk, játék-ekécske,
nem kis családi kertben, sem megyében,
de országos határban megy a szántás.
S játék-köténykét is kötnek elémbe
és teleszórják furcsa új magokkal,
hogy vetegessek hetedhét határon,
s én játszadozom. Ennyi az egész.

Arany puskát, arany kardot kapok,
a világosság játék-fegyverét.
Harcolnom kell a hétfejű sárkánnyal,
sötét-magammal s a sötét világgal,
sötét Sátánnal és sötét pokollal.
S néha mintha varázs volna rajtam,
nem fog folyó, tűz, nincs Achilles-sarkam
s majdnem olyannak látszom, mint a hősök.
S néha sebezhet még a csillag-fény is,
és vért csapol egy érzelem-tövis.
Én nem vagyok hős s hőst kell végigjátszanom,
s én játszadozom. Ennyi az egész.

Néha futok és félek, hogy megállok.
És néha állok s félek, elbukom.
És néha fekszem s félek, hogy elalszom
és eltapos örökre a Sötétség.
És néha sírok reggel, hogy énekeljek este
s kisírom magam este, hogy kacaghassak reggel.
Így játszom én a könnyel és kacajjal.
Én nem vagyok hős. Ennyi az egész.

Nem tudtam, hogy ez így lesz, nem kívántam.
De nem siratom vissza azt a kertet!
Valaki engem végtelen szeret,
nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél,
hagyom magam szeretni, mint a gyermek:
a csak ennyi, ennyi, ennyi az egész.

 

 

 

2020. 17. hét

Miskolczy Kálmán: Új Emmausz

Láttam Krisztust,
A Feltámadottat,
Ki körüljárt, jót tett, tanított,
Kit elhurcoltak vad pribékek,
Lazítónak, csalónak neveztek.
Meggyötörték,
Népe keresztfáját vállaira tették,
Eltemették,
Rágalmak szikláját ráhengerítették,
Váltott őrökkel őrizték.

S most föltámadott!
Sírjából kijött,
Nem harmadnapra, harmad évtizedre,
S megjelent tanítványainak,
Kik szétfutottak
Északnak, délnek, napnyugatnak:
,,Ne féljetek,
Íme, én élek,
S veletek vagyok!”

Felismertem őt
A kenyértörésnél,
A kardélű igékről, melyekkel szólott:
,,Mit féltek, kicsinyhitűek?
Vegyétek a Lelket, lelkemet,
Menjetek és hirdessétek
minden nemzedéknek:

Boldogok, kik üldözést
szenvednek az igazságért,
Népük igazáért,
Ők nyerik majd birtokul a földet,
s örökségük már az örök élet.”

_________________________________________________________________________________