2020. 37. hét

 

 

 

Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

 

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

 


 

 

2020. 36. hét

 

 

Sík Sándor – A néma Miatyánk

 

Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd…!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.

De mire jó
Egy lámpástalan rádió?
Hogyan szólítsam az ég Urát
Egy siketnéma Miatyánkon át,
Ha szói közül minden második
Alattomosan elrejtőzködik!
Bénult napokon, izzadt éjeken
Az értelem is értelemtelen,
Értelemtelen és imátalan, –
Magam vagyok, egészen egymagam.

De talán mégis volna valami
Helyettem hinni, vallani,
Nevemben felimádkozó
Karikás kis szentolvasó,
Egyetlen társam aki vagy,
Karikagyűrűm, el ne hagyj!

De nem hagytalak-e Téged el én,
Szómmal, amelyből kialudt a fény?
Szívemmel, amely csupa seb,
Elmémmel, amely űrnél üresebb?
S nem hagytam-e el Veled együtt Azt,
Aki az űr fölött virraszt?
Mit felelek, hisz nem tudok felelni:
Mit felelhet a Mindennek a semmi!
Akarom élni az egész hitet,
Szeretni, ahogy Isten szeret,
És bízni, bízni akarok,
Abban, amit a Krisztus hozott.
Nem érzem, nem is gondolom,
De akarom, akarom, akarom.

 


 

 

2020. 35. hét

 

 

(Ének a sürgönypóznáról)

 

Sík Sándor: Az acélember

 

Áll, egyenesen, egymagán

Az acélember a hegy homlokán.

 

Széttárva karcsú, hosszú karjai,

A kábelek kígyóit tartani.

 

Nem görnyedez és nem erőlködik:

Áll és feszül és hordja terheit.

 

De hűvös feje túl a drótokon

Hosszan elnéz a nyúlós utakon.

 

Lát, embereket és országokat,

Bolond és keserű látásokat:

 

Az éhes ember néma ráncait,

Dokkok penészes árusáncait,

Országhatárok inga-táncait,

 

És hall, hazug és gyilkos hangokat:

Boxhősöket, bárokat, bankokat,

És népgyűléseket és tankokat.

 

Az eszme önmagára-lázadását,

A forradalmak bárgyú körfutását,

Az őrülések örök újulását.

 

A földgömb reng és ég a szemhatár.

Az acélember néz és konstatál.

 

Áll és szótalan ég felé feszül:

Hordja a kábelt rendületlenül.

 

S ha olykor egy-egy holdas éjszakán

Ráül terhével a szörnyű magány,

 

S a látomások emlékeitől

Dereka már-már megroppanni dől:

 

Ilyenkor elég egy szempillanás:

A szomszéd hegyen másik óriás,

 

A harmadik ormon a harmadik

Hordozza látomása titkait.

 

Egy pillanat, egy közös rezzenés:

A három acélember összenéz.

 

Testvér – mondja az acélpillanat –

Tudom: gyengének lenni nem szabad.

 

Tudom, a mi törvényünk állani:

Mi vagyunk a Vezeték várai.

 

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,

De rajtunk megyen át az Üzenet.

 

Az ismeretlen Igét hordja vállunk.

Bennünket ideállítottak. Állunk.

 


 

2020. 34. hét

 

 

Végh György: Kíváncsiság

 

Jó volna egyszer más ember szemével
megnézni-látni kívülről magam:
mert érdekelne, hogy ki és miféle
az, akié a szájam és hajam,
hogy ki az, ki a szívem bitorolja,
aki használja lábam és kezem,
ki minden szervem elkoptatja sorra,
aki feléli lassan életem.

Vajjon tudnék-e lenni jó barátja?
Irigyelném-e titkon életét?
Mit váltana ki belőlem halála?
Örülnék-e, vagy könnyet ejtenék?
Jó volna egyszer más ember szívével
érezni ezt halálos komolyan.

Jó volna egyszer más ember szemével
pártatlanul megnézni önmagam.

 


2020. 33. hét

 

 

Túrmezei Erzsébet – A forráshoz

 

„Te nemcsak olyan forrás vagy,
amelyik engedi magát megtalálni.
Te az a forrás vagy, amelyik maga indul el
megkeresni a szomjazókat.”
Sören Kierkegaard

Tiszta- bővizű csodálatos Forrás,
keresd tovább a szomjasakat!
Látod, mennyien vannak!
Posvány vizével oltják szomjúságuk.

Szomjaznak, életre, szeretetre,
irgalomra és bocsánatra, jóságra, igazságra, örömre, igazi szabadságra.
Szomjazók számlálhatatlan serege!
Mi lesz velük, ha rád nem találnak?!

Milyen felfoghatatlan, ahogy elindulsz megkeresni őket,
ahogy szüntelen útban vagy feléjük,
meg se várva, hogy ők keressenek!
Milyen csodálatos titok!

Boldog, akit már megtaláltál,
s nem posványok mérgező vizét issza!
Ahogy ígérted, nem szomjazik soha többé,
és belsejéből szeretet, öröm, irgalom, jóság: élő víz fakad.
Krisztus-forrás, te áldott, drága, tiszta,
keresd tovább a szomjasakat!

 


 

2020. 32. hét

 

 

 

 


 

2020. 31. hét

 

 

 

Sík Sándor: El kell menni a sivatagba

És szólottam magamhoz komolyan:
El kell menni a sivatagba!

Oda kell menni, ahol úttalan
Kemény nagy utak kanyarogva
Minden kijárást eltemetnek.
Hol szürkülő szegény szemednek
Könnyeket súg a sivatag.
Hol visszasírod bús magad,
S amiknek ízét elfeledted:
Ezüstös régi könnyeid.
Mert látod, oly rég eltemetted
A sírás szép szentségeit.

Ott majd az ég sóhajt feletted,
És zúg a porló hűs porond;
És barlangod fázó nyugalma,
S az éjszakák szúró szelén
A sivatag sajgó siralma,
S a sápadt, sárga esti fény,
Mely mindent, ami él körötted,
Bolygó nagy árnyékokra bont, -
S melyhez magad, bús árva pók,
Száz szürke szállal megkötötted:
Az egyesegyedülvalóság,
A hűvös percek, hideg órák,
A reszkető jég-csodarózsák,
S a holt dalok, a halkulók -
Mind-mind így fognak szólni hozzád:

Szegény fiú, most jó helyen vagy.
A sivatag jó és szeret
A sivatag susog veled,
Megsimogatja árnyas orcád,
S a múltak mostohája elhagy.
S melyek átkát hidegen hozzák
Rezzentő régi rossz szelek:
Az apadt-könnyű régi esték
Meghalnak mosolyogva a sivatag felett.
És újra fölfakad, ami hallgat régesrég,
A könnyek közt mosolygó régi ének,
S partján a könnyek áldott kútfejének,
Amit kutatsz remegve, aggva:
A titkot újra fölleled.

És elmentem a sivatagba.

 


 

2020. 30. hét

 

 

Misztrál (dalszöveg): Gyöngyöt az embernek

Valami érzést gyönyörűt, szépet
Valami hangot valami képet
Napfény ecsetje napsugár húrja
Valami újat valamit újra
Valami ősit valami égit
Valami hősit valami régit
Valami földit valami gyarlót
Fagyöngyöt vágó
Holdsugár-sarlót

Szent dal csengését
Majd a szent csendet
Káoszban fogant újjászült rendet
Játékot, harcot
S a végén békét
Tó mélyén alvó tündérek képét
Lelkek sebére hófehér tépést
Tenni az Isten felé pár lépést
átlépni közben árkot, göröngyöt
és az Embernek szórni a gyöngyöt

 


 

 

 

2020. 29. hét

 

 

Reményik Sándor: Akarom

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

 


2020. 28. hét

 

 

Dénes Ferenc

VETÉS – ARATÁS

 

Életünk e földön magvetés,
Születés legyen, vagy temetés,
Bölcső van nálunk vagy koporsó,
Vagy kútba tört a vizeskorsó,
Összeomlott minden cél és terv,
Öröm fog el, vagy fájó keserv,
Mind vetés ez, biztos és igaz,
Tiszta búza, avagy szennyes gaz.

Vetés, vetés, vetés az élet …
Végén aratsz! Hogy mit? Kérdezed?!
Aratod azt, amit vetettél,
Szép nyár legyen, vagy zimankós tél…
Ha előlép sötét végnapod,
Mit vetettél – majd azt aratod!

Ezért vigyázz! Vess tiszta magot:
Szeretetet, mit Isten adott.
El ne hibázd életed útját,
Oly úton járj, melyen Jézus járt.
Légy az Övé végig, igazán,
Boldogságra így számíthatsz ám!
Az aratás bekövetkezik…
Elkerülni nincs lehetőség.
Ha vetésed áldott volt … igaz,
Ha nem volt ott semmiféle gaz,
Aratásod ünnepi dísz lesz,
Szíved, lelked, elméd boldog lesz.
Énekelve, boldogan aratsz.
S ÖRÖK DICSŐSÉGRE
MEGMARADSZ.

 


2020. 27. hét

 

 

 

Szent-Gály Kata - A kegyelem

„Te soha többé nem leszel nyugodt
S nem lesz tiéd a nyárspolgári béke,
Mert beléd hullott az Isten vetése
És azt kitépni nem lehet,
- vagy nem mered,
- mert érzed, hogy éned jobbik része.
Azt megteheted, hogy soha nem kapálod,
Hogy letaposod a kihajtó ágat,
Hogy nem öntözöd,
Hogy szinte gyűlölöd,
- de Harmat is van,
És néha, akaratlan meglep.

És valahogyan elindul benned
Egy gondolat, egy szó, egy jóbarát, egy semmi-
S amit már kezdtél elfeledni
Vagy letagadni: duzzad, újra él.
A gyökér,
A mag,
Beléd szövődik és szállá fakad
És vakmerő kalandra bátorít:
Kilépni önmagadból,
Az átlagosból,
Komolyan venni azt, mit hiszel.

Tulajdonképpen mért nem kezded el?”

 


 

 

2020. 26. hét

 

 

 

Sík Sándor: Virág a tengeren


Parttalan tenger ringat csendesen.
Kicsiny virág vagyok,
Fehér virág vagyok,
Ringó virág végtelen vizeken.

Kicsiny virág vagyok.
Nagy, feneketlen mélységek fölött,
Hűvös, temető mélységek fölött
Hintáznak a habok.

Nagy, feneketlen mélységek fölött
A tenger lelke zúg,
A mélységek lelke zúg,
S ezüst hullámok árja hömpölyög.

A tenger lelke zúg.
A végtelen víz: ez az én hazám.
Végtelenség, te vagy az én hazám,
És én a koszorúd.

A végtelen víz: ez az én hazám,
A tenger az enyém,
A minden az enyém,
A fénymámoros örök óceán.

A tenger az enyém.
Öröktüzű nap fönn a kék egen:
Ringó virág végtelen vizeken,
Téged imádlak én.

 




 

 

2020. 25. hét

 

 

Sík Sándor: Dalolj, ne félj! (Reményik Sándornak)
 
,,Egy új világ van születőben!'' – mondják,
Kik felkötötték az Idők kolompját.
A vének, kiknek szája fél-sírásra:
Megérett a világ a pusztulásra!''
Ne higgy nekik, magadnak higgy te, lelkem!
Én egy órával mások előtt keltem,
De fáradt nem vagyok,
És bizalmasaim a csillagok.
 
Én nem hiszek a tele-szájas Újban.
Az Új csendben jön és oldott sarúban,
Vagy a magasból angyalpille szárnnyal
A szívbe, mit az Istenség megárnyal.
És akiben Igéjét megfogantja,
Az szánva néz a kérkedő Kalandra,
Amely ma szerteszét
Elfojtja a szemérmes Új neszét.
 
Én hiszek benne, mind a világ ellen.
Őrá esküdtem ifjú életemmel,
S azóta minden évszakújuláson
Még-még újabbnak, ifiabbnak látom.
És örökebbnek. Ó hogy issza fényét,
Hogy zsendül rajta új sarj, új reménység,
Mely örököt akar!
Csak ami örök, az a fiatal!
 
Ne higgy, én lelkem, csak makacs magadnak.
Megy a karaván, kiskutyák ugatnak.
Vénhedt ebek vonítanak a holdra:
A hold csak hinti harmatát mosolygva.
Eredj, én lelkem, elrendelt utadnak,
Szolgálatodra: keletről nyugatnak,
Előre, mint a nap.
A Pillérek erősen állanak.
 
Meleg a nap és hűvös szellők fújnak:
Ki mondja őket réginek vagy újnak?
Csorog a forrás, szüntelen szülemlő:
Embernek, őznek örök anyaemlő:
Vedlik és újul az emberi öltő,
Meleg a nap, és énekel a költő.
Lelkem, dalolj s ne félj,
Te napsugár, forrásvíz, enyhe szél!

 

___________________________________

 

2020. 24. hét

 

 

Babits Mihály: ÚRNAPI ÉNEKE

 

Dicsérd, Sion, a Megváltót,
dicsérd a vezért, a pásztort,
    zengj himnuszt, zengj éneket!
Ahogy bírod, akként merjed:
nagyobb Ő mint a dicséret,
    méltón nem dicsérheted.
 
S a dicséret külön tárgya
ma hogy a Kenyeret áldja,
    mely éltet és eleven,
s hogy végvacsoráján kapta
a Tizenkettők csapatja,
    nem kétséges semmiben.
 
Legyen teljes, legyen zengő,
legyen vidám és illendő
    szivünk ujjongása ma:
mert azt a napot jelzi ünnepünk,
melyen először adatott nekünk
    ez a lelki lakoma
 
Új királynak asztalára
új törvénynek szállt páskája:
    elavult a régi már.
Fut az ujtól ami agg,
igazságtól ami vak;
    fut a fénytől a homály.
 
Amit Krisztus tett ez estén,
hagyta hogy rá emlékezvén
    cselekedjük mi is azt.
Okultunk szent törvényéből:
így lesz borból és kenyérből
    üdvösséges áldozat.
 
Más és más - de nem lényegben,
csak jel szerint más - szinekben
    égi jók lappanganak.
A vér ital, a hús étel:
mégis Krisztus, lényegével,
    teljes mindkét szín alatt.
 
Oly kenyér, melyet meg nem tör,
aki vesz miként étekből,
    s el se vág, és meg se szel.
Veszi egy és veszik ezren:
annyit egy; amennyit ezren;
    fogyasztják és nem fogy el.
 
Veszik jók és veszik rosszak:
csakhogy különböző sorsnak
    részesei ők vele.
Rossznak halál, jónak élet:
ilyen az egyforma étek
    különböző ereje.
 
Im az angyalok kenyere,
utonjárók eledele,
édesfiaknak étele,
    nem ebek számára szánt,
melynek előképe már a
husvéti bárány halála,
valamint Izsák oltára,
    s hogy az égből manna szállt.
 
Óh igaz Kenyér, jó Pásztor,
Jézus, óvj az elbukástól,
te táplálj és te palástolj
s add hogy a feltámadáskor
    üdvnek látói legyünk.
Te, ki mindent bírsz és értesz,
s e földön táplálsz és éltetsz,
tedd, hogy szent népeddel, ékes
asztalodnál majd az édes
    örökségben résztvegyünk!

 

__________________________________________________________

 

 

 

 

   

2020. 23. hét

 

Kányádi Sándor:

KÖNYÖRGÉS TAVASSZAL

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág.
Tavasz van megint, tavasz van újra,
s az ember, az ember messzire lát.

Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó!
Annyi, de annyi bús napon át
Tebenned bíztam, Tetőled vártam
keserű szívem szép igazát.
Bontsd ki a kedvem,
bontsd ki: lobogtasd!
Halovány arcom
fényedhez szoktasd.
Simogasson meg
barkáid bolyha,
sápatag vérem
fesd meg pirosra.
Remény-emlődből,
öröm tejével
szoptass meg engem –
igaz igékkel.

Szépíts, erősíts,
beszélj hozzám,
Tavasz-világom,
Tavasz-anyám.

Te szültél, te nevelj:
fiaddal ne perelj!
Elestem, emelj föl:
ne hagyj el, meg ne ölj.

Apaszd el bánatom,
könnyeim töröld le.
Ékesítsd fejemet,
ragyogjon fölötte
örökzöld május-ág.
S ringassák álmaim
illatos orgonák.

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág:
Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom,
keserű szívem szép igazát.

(1957)

 

_________________________________________________

 

2020. 22. hét

A Szentlélek himnusza

A Lelket várom a nagyszerűt,Mi szépségekben szíven üt,A Lelket ki az Atyától lettS a vizek felett lebegett.

A Lelket, akiben élet forr,És rózsáival teleszór …A lelket, mely gyújt, csodát mível,És betölt kegyelmeivel,Mi föntről, egekből árad át,Az örök élet áramát,Mi telít, ürít és újra töltÉs újjá születik a Föld!

A Lelket várom, dús égi szél,Ott fú, ahol akar és beszél.Mond kimondhatatlan szavakatÉs kormányoz virágokat …

Mint irgalmas szellő lengedez,Békéjével simít , legyez.Megkérem, mondjon majd értem szót,Védje az egyedülvalót.Velem, veled és vele legyen,Hogy minden ember szent legyen!

Puszta Sándor (részletek)

 

 

2020. 21. hét

 

JOBB NÉKTEK ÍGY

„Jobb néktek így, hogy immár elmegyek”
Bár szívetek sajog, vérzik e szóra.
Ám fájdalom bölcsője az örömnek,
S enyészet az öröklét hordozója.
Virág fakad a sírhalom tövében.
Érettetek s még sokakért folyt vérem,
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Nem ismertek ti még,
Nem, lélekben, csak múló porhüvelyben;
Ím lássátok a megtisztult Igét,
Mi salak volt – a test – eztán pihenjen.
A lelket egykor rátok majd kiontom,
Hogy kebleteken égi láng lobogjon.
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Míg féltve őrzi anyja,
Nem oly merész, nem oly erős a gyermek.
De künn a síkon, önmagára hagyva
Tanul szemébe nézni fergetegnek.
Keblét viharra, vészre bátran tárva, –
Ott születik a hős a bősz csatákba’…
Jobb néktek így!…

Jobb néktek így! Bár most nem értitek,
Hisz könnyben úszik szemetek pillája,
Ám lesz idő, igen, megéritek,
Hogy tisztán láttok napba’, éjszakába.
A hívőké az élet koronája,
Higgyétek hát a szó akárhogy fájna:
Jobb néktek így!

Vajkó Pál

 

 

 

 

2020. 20. hét

 

HISZEK A SZENTLÉLEKBEN

Hiszem,
hogy megszabadít előítéleteimtől.
Hiszem,
hogy megváltoztatja szokásaimat.
Hiszem,
hogy legyőzi közömbösségemet.
Hiszem,
hogy szeretettel tölti el lelkemet.
Hiszem,
hogy megállít a rossz előtt.
Hiszem,
hogy felbátorít a jóra.
Hiszem,
hogy legyőzi szomorúságomat.
Hiszem,
hogy szeretettel tölt el Isten igéje iránt.
Hiszem,
hogy elveszi kicsinyhitűségemet.
Hiszem,
hogy megerősít szenvedésemben.
Hiszem,
hogy áthatja egész lényemet.

(Karl Rahner katolikus teológus imája, 1904-1984)

 

 

 

2020. 19. hét

Túrmezei Erzsébet: A legnehezebb kérés

"Legyen meg a Te akaratod!“
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy "legyen meg a te akaratod!“?
 
Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !“
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“
 
Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!-
A békesség csak így lesz az enyém.
 
Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-
 
"Legyen akaratod-, ha nap nevet.
"Legyen akaratod-, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

 

 

 

2020. 18. hét

 

Mécs László: Csak ennyi az egész

Igen, lehettem volna én is boldog,
az én utam is éppen arra vitt.
A kert elébe értem, mely reám várt.
Szerelem. Rózsák édes mámora.
Gyümölcsfák. Csend. Családi tűzhely.
Szántás-vetés humuszban, szerelemben,
Irtás-oltás fákban, gyerek-szívekben.
A nagyvilág villámait fogó,
vihar-szordínós villámhárítók.
A nagyvilág lármáját átszűrő,
dallammá szűrő zűrzavar-szűrők.
Leány-hajszálon függött az aranykulcs.

De megfordultam, nem tudom miért.
Én nem vagyok hős, nem vagyok erős.
Nem tudtam, hogy mit rejt a másik út,
hogy mi a cél és mi a harc a célért,
hogy mit keressek itt a másik úton.
Csak megfordultam. Ennyi az egész.

Csak annyit tudtam, Valaki szeret.
Valaki nagyobb minden boldogságnál,
minden csendnél és minden szerelemnél,
nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél.
Tudtam, szeret. És ennyi az egész.

Hagytam magam szeretni, mint a gyermek,
a Jézus Krisztus ember-ideálja.
Hagytam magam vezetni, mint a gyermek.
A gyermekben nincs cél, nincs hősiesség,
csak megy,ha küldik, s nem tudja miért.
És küldtek. Mentem. Ennyi az egész.

És jártam mint a többi vándorok.
Fecskét kérdeztem és fülemiléket.
"Mi nem szövünk, mi nem fonunk,
mi nem szántunk, mi nem vetünk,
mégsem vagyunk mi céltalan csavargók:
mi hozzuk a tavaszt s a dalt."
És vándoroltam. Ennyi az egész.

Van úgy, hogy játéklovacskát kapok,
s játék-ekécskét nyomnak a kezembe.
Gyerünk, gyerünk játéklovacskák,
gyerünk, gyerünk, játék-ekécske,
nem kis családi kertben, sem megyében,
de országos határban megy a szántás.
S játék-köténykét is kötnek elémbe
és teleszórják furcsa új magokkal,
hogy vetegessek hetedhét határon,
s én játszadozom. Ennyi az egész.

Arany puskát, arany kardot kapok,
a világosság játék-fegyverét.
Harcolnom kell a hétfejű sárkánnyal,
sötét-magammal s a sötét világgal,
sötét Sátánnal és sötét pokollal.
S néha mintha varázs volna rajtam,
nem fog folyó, tűz, nincs Achilles-sarkam
s majdnem olyannak látszom, mint a hősök.
S néha sebezhet még a csillag-fény is,
és vért csapol egy érzelem-tövis.
Én nem vagyok hős s hőst kell végigjátszanom,
s én játszadozom. Ennyi az egész.

Néha futok és félek, hogy megállok.
És néha állok s félek, elbukom.
És néha fekszem s félek, hogy elalszom
és eltapos örökre a Sötétség.
És néha sírok reggel, hogy énekeljek este
s kisírom magam este, hogy kacaghassak reggel.
Így játszom én a könnyel és kacajjal.
Én nem vagyok hős. Ennyi az egész.

Nem tudtam, hogy ez így lesz, nem kívántam.
De nem siratom vissza azt a kertet!
Valaki engem végtelen szeret,
nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél,
hagyom magam szeretni, mint a gyermek:
a csak ennyi, ennyi, ennyi az egész.

 

 

 

2020. 17. hét

Miskolczy Kálmán: Új Emmausz

Láttam Krisztust,
A Feltámadottat,
Ki körüljárt, jót tett, tanított,
Kit elhurcoltak vad pribékek,
Lazítónak, csalónak neveztek.
Meggyötörték,
Népe keresztfáját vállaira tették,
Eltemették,
Rágalmak szikláját ráhengerítették,
Váltott őrökkel őrizték.

S most föltámadott!
Sírjából kijött,
Nem harmadnapra, harmad évtizedre,
S megjelent tanítványainak,
Kik szétfutottak
Északnak, délnek, napnyugatnak:
,,Ne féljetek,
Íme, én élek,
S veletek vagyok!”

Felismertem őt
A kenyértörésnél,
A kardélű igékről, melyekkel szólott:
,,Mit féltek, kicsinyhitűek?
Vegyétek a Lelket, lelkemet,
Menjetek és hirdessétek
minden nemzedéknek:

Boldogok, kik üldözést
szenvednek az igazságért,
Népük igazáért,
Ők nyerik majd birtokul a földet,
s örökségük már az örök élet.”

_________________________________________________________________________________