Templomunk

Tiszaújváros ( a rendszerváltásig Leninváros) alig pár évtizedes múltra tekint vissza! Az iparra települt a 60-as években. A település gyors fejlődésnek indult a TVK, a MOL, és az Erőműnek köszönhetően! A városnak nem voltak templomai. Az emberek a környező falvakba jártak be szentmisékre. Már a rendszerváltás előtt igényként merült fel a sajószögedi plébános Hidegkúti Sándor és a hívek részéről, hogy ne csupán Tiszaszederkény városrészben hanem itt is legyenek rendszeresen szentmisék. 
Így kezdődtek el a szentmisék először a Házasságkötő Teremben, majd amikor ez kicsinek bizonyult a Derkovits Művelődési Központ színháztermében. A redszerváltás után a város vezetősége jónak látta hogy a római katolikus, a görög katolikus és református egyház saját templomot építsen. Hosszú egyeztetés és tárgyalások után érkezett el a pillanat, hogy megkezdődhettek az építkezések. 
Az építési területet a Városi Önkormányzat adományozta, mérete: 7001 négyzetméter. Az építkezés 1992. május 2-án kezdődött, az alapkőletételre 1991. október 13-án került sor Timkó István plébánossága idején. A 127 cölöpre és gerendarácsra épített templom felszentelését 1993. szeptember 19-én Dr. Seregély István egri érsek végezte. Az építési költségek 87 millió Ft-ot tettek ki (1993). Ehhez hozzájárultak a város üzemei, a helyi lakosok és külföldi segélyszervezetek. Valamint a Városi Önkormányzat, mely jelenleg is évente támogatja egyházközségünket. A háromhajós, bazilika stílusban épült templom hasznos alapterülete: 684 négyzetméter, a vörösfenyő borítással készült mennyezet felülete: 856 négyzetméter. Belső méretei: hossza:36 méter, szélessége a főhajónál: 9 méter, a mellékhajónál: 18 méter, belmagassága: 16 méter. Az ülőhelyek száma 350. A torony magassága: 27 méter. A templom alatt altemplom található 1760 urnás és 400 koporsós temetkezési hellyel. A színes üvegablakokat Bráda Tibor, a Képzőművészeti Főiskola rektora, a város szülötte készítette, értéke: 4 millió Ft. A szentélyben az üvegablak Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát és a Szentkoronát felajánló Szent István királyt ábrázolja. A fölfelé futó szalagon olvasható: "Az országot a néppel a Te anyai pártfogásodba és anyai oltalmadba ajánlom!" A jobboldali kereszthajó üvegablakain Szent Margit. Szent László és Szent Erzsébet, a bal oldalin Szent Imre, Szent István és Boldog Gizella, az első magyar Szentcsalád látható. A templom liturgikus tere 1998-ban készült el Varga Bertalan plébánossága alatt, szembemiséző oltár, ambo, papi és ministráns székek, keresztelő medence. Elkészültek a Keresztút-i állomások képei, a szentély nagy feszülete ( valamit betlehemi szoborcsoport, a halott és feltámadott Jézus szobrok) Hegedüs István gyöngyösi      fafaragó művész munkája.  2002-ben elkészült a templom előtti térre a Szentháromság szobor amely Józsa Lajos szobrászművész alkotása. 
2005-ben elkészült az Isteni Irgalmasság oltára, az Oltáriszentség őrzési helye. Az oltáron látható az Irgalmas Jézust ábrázoló dombormű (1x2.5 m.) valamint a Szent Fausztinát és a karakkói Isteni Irgalmasság Bazilikáját ábrázoló alkotás. Az utóbbi előtt kis üveg szekrénykében aranyozott tartóban Szent Fausztina csontereklye található. 
Felszentelés óta minden évben a templom főbúcsúja mellett (Magyarok Nagyasszonya, október második vasárnapja) megtartjuk a papság és hívek nagy részvételével az Isteni Irgalmasság vasárnapját (húsvét utáni első vasárnap) kis búcsúként ! A templom bejáratánál található Vigyázó Madonna szobor carrarai márványból készült, Szabó László, szolnoki szobrászművész ajándéka. 
A templom padjai, valamint az orgona Németországból származik. Ez utóbbi értéke 16 millió Ft. A beépítés költése: 3,5 millió Ft volt. 
A toronyban 3 harang található (1000 kg, 500 kg, 250 kg), melyeket Őrbottyánban öntöttek 1993-ban. 
A plébánia 2000-ben készült el. Megáldása 2000.okt. 23-án történt. A szertartást Dr. Seregély István egri érsek végezte. 
Az épületben helyet kapott 3 lakás, kiszolgáló helyiségek(konyha, ebédlő nappali), valamint Plébániai Iroda, Közösségi Terem (télen kápolnaként is működik) valamint Társalgó és vendégszobák. 
Az emeleti szárnyban kényelmes szálláshely adódik 15-20 ember számára, teakonyha és fürdőszoba használattal. 
Iroda időben(vagy előre bejelentett időpontban) megtekinthető az 1400 db-ból álló Rózsafüzér magángyűjtemény. 
Az egyházközség kölcsönkönyvtára is iroda időben működik! 
Az udvar alkalmas hittanos, családos összejövetelekre.(bográcsolás, szalonnasütés) 
Egyházközségi alkalmainkra, és ha útja erre hozza, szívesen látjuk!