Oldalainkat 17 vendég és 0 tag böngészi
Március 18-án, a böjti készülődés harmadik szombatján látogatott el hozzánk Gál Péter atya, író, az idén 100 éves pécsszabolcsi egyházközség plébánosa. 10 órakor 80 hívő várta őt a parókia közösségi termében, többen talán nem is fértünk volna el. Péter atya egy rövid köszöntőt, éneklést és közös imádságot követően tartotta meg a lelkigyakorlat első előadását. Bevezetésképpen Antiochiai Szent Ignácról beszélt, az ő hitéről, amely ahhoz is erőt adott neki, hogy vállalja a mártírhalált a római Circus Maximusban Kr. után 110-ben.
Péter atya első előadásának központi témája Jézus, a szabadító volt. Az atya a saját szolgálatából vett, meghökkentő történetekkel illusztrálta, mi mindentől szabadít meg minket Krisztus. Elsősorban a bűntől, de feloldoz a tévelygésből, a hamis tanok béklyóiból, az okkultizmus hatásai alól is.
Péter atya az első előadás végén feltette a kérdést: ki a tanítvány? Ki tekinthető Jézus követőjének? Úgy véli, hogy az, aki nagyon szereti Krisztust, hajlandó felvenni a keresztjét és vállalni érte a szenvedést. Ehhez kapcsolódóan mesélt a sokat szenvedett fehér vértanúról, Galgóczy Erzsébetről.
A három órakor kezdődő második előadáson folytattuk az elmélkedést arról, ki tekinthető Jézus tanítványának? Mi vajon tanítványok vagyunk-e? Vállaljuk, illetve elfogadjuk-e a szenvedést Őérte? Miért szenvedünk egyáltalán?
Péter atya tanítása szerint a bűn az oka minden szenvedésnek. A szenvedő ember pedig többnyire lázad és Istent okolja a szenvedésért. Az atya viszont azt kérdezi: miért Istent tesszük felelőssé a szenvedésünkért? Hiszen a szüleinket sem kárhoztatjuk testi bajainkért. Miért nem az ördögöt hibáztatjuk? Istentől nem származik rossz, és az ember nem Isten játékszere. Az a szenvedés, amelyért Istent okoljuk, kárba veszett. Az a szenvedés viszont, amelyben felismerjük a próbatételt és keresztként fogadjuk, Istennek felajánlva imádsággá változik, és az üdvösségünket szolgálja.
A második előadást beszélgetés és szeretetvendégség követte, a híveknek gyónásra is volt alkalma.
A szentmisén Péter atya prédikált, és a misét követő szentségimádást is ő celebrálta.
A vasárnapi szentmise előtt került sor a harmadik előadásra, melyben folytattuk az elmélkedést a szenvedésről. Péter atya ismét Galgóczy Erzsébetet, „Erzsikét” idézte, aki szerint a Jézusnak imaként felajánlott szenvedés mellett a szentáldozás is elengedhetetlenül fontos. Ennek igazolására Péter atya egy újabb, a saját szolgálata során tapasztalt esetet mesélt el egy paranoid-skizofrén emberről, akit a templomba járás és a szentáldozás útján szabadított meg Jézus a betegségből.
A szenvedés értelmét négy tételben foglalta össze az atya.
Az Ószövetségben is szerepel: a szenvedés elfordíthat minket a bűntől. A szenvedés megtanít bennünket odaátra várakozni. A szenvedést mindig valami magasabb jó elérése érdekében engedi meg az Isten. Az isteni szeretet szenvedése által vagyunk megváltva. Ezek a tételek kiegészültek a gondolattal, miszerint a Krisztusnak felajánlott szenvedés valójában részesülés az Ő győzelmében, megváltó művében.
Péter atya az előadás vége felé ismét idézte a lelkigyakorlat során többször elhangzott, vigasztaló gondolatot: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
A vasárnapi szentmisén az atya a félelem legyőzéséről prédikált.
A félelem, csakúgy, mint a szenvedés az első bűnből ered. Az első emberpár azért bújt el az őket kereső Teremtő elől, mert bukásuk után már féltek tőle.
Úgy tartják, a Szentírásban 365 helyen szerepel a felhívás: „Ne félj!” Minden napunkra vonatkozó intelem tehát, hogy ne féljünk, hagyatkozzunk az Úrra, bízzuk rá az életünket. Jézus Krisztus megváltó művében a bűnnel együtt a félelmet is legyőzte.
Péter atya a félelem legyőzésére és az Úrra való hagyatkozásra buzdítva Dávid és Góliát ószövetségi történetét idézte fel. Az ókori filiszteusok és zsidók eldöntetlennek látszó küzdelmének végén, az akkori szokásnak megfelelően, a két seregből kiállított egy-egy katona párbaja döntött az ütközet kimeneteléről. A mindannyiunk által ismert történet szerint egyetlen zsidó harcos sem mert kiállni a hatalmas termetű, filiszteus Góliáttal szemben. Egyedül a még gyermek Dávidban volt bátorság ahhoz, hogy vállalja a küzdelmet. Péter atya magyarázata szerint Dávid nem félt az óriástól, hiszen ő már tapasztalta Isten mindenhatóságát és bizonyosan tudta, hogy Góliát ereje, így minden más evilági erő elenyészik az Úr hatalmával szemben. RM.
Közös imádság és elmélkedés, éneklés, templomi szentségimádás és szentmise, ez volt a napirendje a december 10-én tartott adventi lelkigyakorlatnak, amelyet ez alkalommal is a közösségi teremben szerveztek meg az egyházközség vezetői. Ezen az adventi szombat délutánon két órától kezdődött az összejövetel, az utolsó, a záró program a hat óriási szentmise volt, amelyen a lelkigyakorlatosok közül valamennyien részt vettek. A délután folyamán két előadást hallgattak meg a jelenlévők, mindkettőt Koós Ede atya, az egri érseki papnevelő intézet prefektusa vezette. Az adventi időben egyházunk liturgiájában számos lehetőség van a lelki felkészülésre, ilyenek a lelki gyakorlatokon kívül a hajnali szentmiséken való részvétel, az adventi koszorúkészítés, a gyertyagyújtások, az adventi naptárszerkesztés, a különböző helyeken és szervezetekben a jótékonykodás. Az ünneplésnek, az ünnepre való felkészülésnek a lényege azonban, s ezt hangsúlyozta a lelki gyakorlaton Koós Ede atya, az isteni és a felebaráti szeretet gyakorlása. A keresztény ember adventjának ez a legfontosabb „kelléke”. A lelkigyakorlat végén otthonról hozott finom süteménnyel kínálták meg egymást a jelenlévők.
A hagyományokhoz híven a karácsonyi előkészületeknek fontos eseménye volt az idén is a közös adventi koszorúkészítés. Az egyházközség hittanosai, hitoktatói valamint a plébános úr is nagy lelkesedéssel formázta, alakította, díszítette a koszorúkat. Az első adventi vasárnapot megelőzően a közösségi terembe szervezett foglalkozáson húsz asztali dísz született, melyeket a szentmisén a plébános úr megáldott. Ezt követően a gyermekek hazavihették alkotásaikat, hogy a családi asztalra helyezve mindenki otthon is meggyújthassa az első adventi gyertyát. A szentmise elején, a templomba készített és az oltárnál elhelyezett koszorún is meggyújtották az első gyertyát…
Kettős ünnep volt október 9-én vasárnap, templomunkban. Ezen a napon tartottuk az egyházközség immár hagyományos Magyarok Nagyasszonya búcsúját. Mint emlékezetes, városunk első templomát huszonhárom évvel ezelőtt, 1993-ban a Boldogságos Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére szentelte fel Dr. Seregély István akkori egri érsek. Az azóta eltelt közel negyedszázadban folyamatos volt a templom tatarozása, szépítése, alakítása, az idei búcsúi szentmisén a most elkészült, felújított bejárati lépcsősort adták át ünnepélyesen a híveknek. Ficzek László az egri érsekség általános helynöke szentelte meg az újonnan átadott lépcsőfeljárót, aki az ünnepi alkalom meghívott vendégeként a búcsúi szentmisét is bemutatta. Mint érseki helynököt, az egyházközség képviselőtestületének elnöke, Gál Benjáminné köszöntötte, majd Bráz György polgármester intézett hozzá üdvözlő szavakat. A polgármester hangsúlyozta, mint ahogyan eddig tették, a jövőben is anyagilag támogatni fogják a római katolikus egyházközséget, mint ahogyan ily módon segítik a városban lévő görög katolikus és református közösségeket is. Ficzek László érseki helynök szentbeszédében a városhoz fűződő személyes élményeiről is beszélt. A káplánként itt töltött néhány esztendőről, arról az időszakról, amikor személyesen is részt vehetett a tiszaújvárosi templomépítő munkálatokban. Szentbeszédében a továbbiakban azt hangsúlyozta, fontos, hogy a Magyarok Nagyasszonyához mondott imáinkban azt kérjük, hogy életünk útja mindig Krisztus felé vezessen.
A szentmise végén Dr. Mata István plébános köszöntötte a vendéget, megköszönte, hogy számos teendője mellett, hiszen önálló plébániája is van, meghívását elfogadta. A búcsúi szentmisén a város, az egyházközség képviselő testületének tagjai is jelen voltak.
Október 1-én 11 társammal együtt minisztránstalálkozón vettünk részt Egerben, amelynek az idei mottója: "Szolgálj az oltárnál és otthon!" volt. Nagyon korán, háromnegyed 7-kor indultunk. Megérkeztünk 9 órára. Regisztráció után elfogyasztottuk a reggelinket és kicsit megpihentünk a fogadó iskola udvarán. Fél 10-kor bevonultunk a Bazilikába a szentmisére. A Bazilika tele volt fehér ruhás minisztráns gyerekekkel. A liturgia alatt lehetőség volt szentgyónásra, amit néhányan igénybe is vettünk. Ezután készült rólunk egy fénykép. Kialakították a csoportokat és csoportonként elmentünk ebédelni. Mi, tiszaújvárosi fiúk a zöld zászló alá gyülekeztünk. 13.00 -tól 14.20-ig előadásokat tartottak nekünk csoportok szerint. Fél 3 körül pár kép készült rólunk, miközben egy un. "flash mob"-ot csináltunk. Ezt követően találkozhattunk Bábel Balázs érsek atyával, ahol bármit kérdezhettünk tőle. Ezt követően megkerestük a kísérőinket és sok kellemes élménnyel gazdagabban hazautaztunk. Köszönjük szépen Kati néninek és Anna néninek, hogy elkísértek minket.
Kiss Gábor Botond 6/a osztályos tanuló
Több éves tanulás és gyakorlás után 14 fiatal tett sikeres ministráns vizsgát egyházközségünkben június 5.-én, vasárnap:
Ferencsik Dorka, Kovács Gréta, Szénégető Gerda, Ferencsik Bálint, Ferencsik Soma, Kiss Botond, KissHunor, Kovács Kende, Kovács Vendel, Lucz Levente, Orbán Lehel, Pék-Szentgyörgyi Ádám, Sirokai Szilárd, Zavarkó Dávid.
A nem katolikus iskolák hittanosai részére celebrált tanév-záró szentmise keretében közülük egy főministránssá és 11 ministránssá lett avatva. Ketten országos diákolimpia döntőjében versenyeztek, ők a következő vasárnap tehettek fogadalmat és vehették magukra a sáljaikat. Orbán Lehel mint főministráns most érettségizett, Kovács Kende a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba jár, a többiek vagy a Kazinczy Ferenc református vagy a Széchenyi István állami általános iskolák tanulói. Ez volt az első alkalom, amikor a ministránsok nem csak ellesték elődeiktől, hogy miként kell szolgálniuk a szent liturgiák alatt, de évközi feladatok és gyakorlás után sikeres vizsgát is tettek, és plébános atya ünnepélyesen fel is avatta őket.