Friss hírek

Oktőber 13-án

FATIMAI ENGESZTELÉS

17-órai kezdettel!

 

Napi evangélium

Felhasználók

Oldalainkat 2 vendég és 0 tag böngészi

Minisztránstalálkozó Egerben

   

Október 1-én 11 társammal együtt minisztránstalálkozón vettünk részt Egerben, amelynek az idei mottója: "Szolgálj az oltárnál és otthon!" volt. Nagyon korán, háromnegyed 7-kor indultunk. Megérkeztünk 9 órára. Regisztráció után elfogyasztottuk a reggelinket és kicsit megpihentünk a fogadó iskola udvarán. Fél 10-kor bevonultunk a Bazilikába a szentmisére. A Bazilika tele volt fehér ruhás minisztráns gyerekekkel. A liturgia alatt lehetőség volt szentgyónásra, amit néhányan igénybe is vettünk. Ezután készült rólunk egy fénykép. Kialakították a csoportokat és csoportonként elmentünk ebédelni. Mi, tiszaújvárosi fiúk a zöld zászló alá gyülekeztünk. 13.00 -tól 14.20-ig előadásokat tartottak nekünk csoportok szerint. Fél 3 körül pár kép készült rólunk, miközben egy un. "flash mob"-ot csináltunk. Ezt követően találkozhattunk Bábel Balázs érsek atyával, ahol bármit kérdezhettünk tőle. Ezt követően megkerestük a kísérőinket és sok kellemes élménnyel gazdagabban hazautaztunk. Köszönjük szépen Kati néninek és Anna néninek, hogy elkísértek minket. 

Kiss Gábor Botond 6/a osztályos tanuló

képek megtekintése

Minisztránsavatás

   

Több éves tanulás és gyakorlás után 14 fiatal tett sikeres ministráns vizsgát egyházközségünkben június 5.-én, vasárnap:

Ferencsik Dorka, Kovács Gréta, Szénégető Gerda, Ferencsik Bálint, Ferencsik Soma, Kiss Botond, KissHunor, Kovács Kende, Kovács Vendel, Lucz Levente, Orbán Lehel, Pék-Szentgyörgyi Ádám, Sirokai Szilárd, Zavarkó Dávid.

A nem katolikus iskolák hittanosai részére celebrált tanév-záró szentmise keretében közülük egy főministránssá és 11 ministránssá lett avatva. Ketten országos diákolimpia döntőjében versenyeztek, ők a következő vasárnap tehettek fogadalmat és vehették magukra a sáljaikat. Orbán Lehel mint főministráns most érettségizett, Kovács Kende a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba jár, a többiek vagy a Kazinczy Ferenc református vagy a Széchenyi István állami általános iskolák tanulói. Ez volt az első alkalom, amikor a ministránsok nem csak ellesték elődeiktől, hogy miként kell szolgálniuk a szent liturgiák alatt, de évközi feladatok és gyakorlás után sikeres vizsgát is tettek, és plébános atya ünnepélyesen fel is avatta őket.

képek megtekintése


 

Beszélgetés felújításokról, elsőáldozásról

                                                                                      

                                                                                                                                


 

Elsőáldozás 2016.

        

Nagy izgalommal készültek az előző évek hittanóráin elsőáldozóink. Székely Pálné a Szent István Katolikus Általános Iskola hittantanára segítségével sajátították el hitünk megvallásához szükséges alapismereteket, megtanulták mit jelent az, hogy Jézus tanítását a templom kapuján kilépve a mindennapi életben is követni kell. Egyházközségünkben harminchárom kisiskolás járult először szentáldozáshoz idén ünnepi szentmise keretében május 15-én, pünkösdvasárnap. Szentbeszédében Dr. Mata István plébános is elsősorban az elsőáldozókat köszöntötte, hozzájuk szólt. Mindenekelőtt arra kérte az oltár előtt álló gyermekeket, hogy életük során ne feledjék el ezt a csodálatos napot, szeressék a szentségi Jézust, életük során hitüket őrizzék meg.

Elsőáldozóink voltak az idén: Balázs Boglár, Barancsi Flóra Fédra, Barna Dóra, Baróczi Béla, Bolgár Dániel, Boda Noémi, Eperjesi Bálint, Fedák Botond, Ferenczi Dávid Zoltán, Flaskó Dániel, Gajda Boglárka, Hatvani Zsolt Balázs, Hegedűs Andrea, Here Beatrix, Hizsnyai Gréta, Hornyák Gábor, Horváth Levente János, Kiss Hunor, Kósa Áron, Kovács Zsuzsa, Kuluncsics Dóra, Luczi Alex, Magasi Lili, Magasi Zoltán, Nagy Marcell, Papp Máté Zoltán, Sereg Csaba, Sereg Zsombor, Szabó Lili, Szabó Mercédesz, Székely Dominik, Tardi Petra, Török Amina

képek megtekintése


 

Irgalmas búcsú 2016

    

Faustyna nővér Isten irgalmasságának ma már világszerte ismert apostola, teológusok véleménye szerint az egyház legjelentősebb misztikusai közé tartozik. II. János Pál pápa boldoggá, majd szentté avatta. Naplójából ismerheti meg a világ az Isteni Irgalmasság üzenetét. „Az Irgalmasság ünnepe bensőmből származik. Azt kívánom, hogy ünnepélyesen tartsák meg a húsvét utáni első vasárnapon. Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak. Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, haláluk órája nem okoz majd rémületet… ” Szentmisében-az Irgalmasság szent évében-különös figyelemmel ünnepeltük ezt a napot.

 képek megtekintése


 

Húsvét

   

A keresztényi hagyományok szerint ünnepelte egyházközségünk az idén is a húsvétot. A szent három napon, nagycsütörtökön, nagypénteken, nagyszombaton Jézus szenvedésére, halálára, feltámadására emlékeztünk. Megváltásunknak ezt a három fontos eseményét úgy is szoktuk emlegetni, mint a húsvéti misztériumot. Az ünnepi díszbe öltözött templomunkban már korábban elkezdődtek a szertartások: virágvasárnap a templom előtti téren barkaszentelés volt, illetve ezen a szentmisén a Passiót is énekelték az énekkarosok. Jézus szenvedéstörténete a nagypénteki szertartás keretében is elhangzott. Nagyszombaton, húsvét vigíliájának szertartása a tűzszenteléssel, a húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődött, majd megszólaltak a húsvéti öröménekek: „Feltámadt Krisztus e napon”…

képek megtekintése